Tudtam, hogy egyszer ez el fog jönni.
Tudtam, hogy nem szeretnék visszamenni dolgozni.
Vagyis de, szeretnék, csak nem egy bankhoz.
Mert a bankot nem érdeklik a gyerekeim.
És tudom, hogy még lehetek hivatalosan anyuka. Egy darabig...
De akkor is.
Tudni, hogy most már csak lógok a levegőben és a hivatalos anyukaság is csak ideig-óráig szól, egyébként meg egy egész életre, jelen pillanatban elkeserítő.
Amikor láttam, hogy a postás csengetett, már a könnyeimet nyeldestem, aztán amikor becsuktam az ajtót és remegő kezekkel kinyitottam a borítékot, ott állt előttem feketén-fehéren.
Munkanélküli vagyok.
És közben meg nem...
Rettegtem ettől az érzéstől.
És most itt van.
Kezdenem kell vele valamit...
Tudsz vele mit kezdeni, csak adj magadnak egy kis időt...
VálaszTörlésEgészen biztos... :)
Ezek borzasztó pillanatok, és az esetek egy elég nagy részében pár évről visszatekintve az ember nevet a bolond fején, mert akkor még nem tudta, hogy örülnie kellett volna a borítékot kinyitva.
VálaszTörlésDrukkolok.
Na, pont ilyesmin gondolkodtam ma... Hogy mi lesz, ha...
VálaszTörlésÍrnék valami biztatót, de pillanatnyilag az én lelkem is tele van kétellyel. :/
ó, nem értem egészen, miért is kaptál ilyen papírt, ha egyszer főállású anyuka vagy. ez majdnem olyan, mintha hivatalosan azt mondanák:ez most mégsem számít munkának.
VálaszTörlésés persze értelek, mint tudod, és drukkolok hogy alakuljon valami jó.
én már főállású anyuka vagyok egy ideje, de közben filmeket fordítottam. most nincs munka mellé, lehet, h nem is lesz több és csak tengek-lengek, nem lelem a helyem, tudom, mit érzel...
VálaszTörlésdrukkolok neked is, magamnak is.
Újra és újra végigolvasom, amit írtatok. Nem is hiszitek, milyen sokat számít. Kell a biztatás most nekem, nagyon kell.
VálaszTörlés