Annyira logikus!

Fél öt.

Bevallhatom: elsőre nem esett le nekem se:)

Félév

Hogyhogy ilyen gyorsan jutottunk el a tanév feléhez? Miért nem szólt senki, hogy az idő ilyen gyorsan halad? 

Na nem, mintha változtatni akarnék bármin is, mert úgy tökéletes ahogy van, csak jó lenne jobban kiélvezni a dolgokat. Például azt az érzést, amikor végigbogarászom a félévi bizonyítványokat és a vigyor menthetetlenül odaragad az arcomra. 

Büszkeséggel tölt el mindhármuké. Nem lepődök meg, hisz mindenki remekül teljesít. Bendéé pont olyan, mint a belefektetett energiájáé, azaz jó, de lehetne jobb is, még akkor is, ha így is ötödik legjobb az osztályban (mert a verseny még mindig fontos :D ). Levinek nulladikos lévén kevés tantárgya van, azokból is összevontak vagy hatot, de még így is több az ötös, mint a négyes. 

Akit viszont feltétlenül és nagy-nagy örömmel kiemelnék, az Panni. Év elején sokat és nagyon küzdöttünk. Hátrányból indult, hisz felsős lett és elkezdtem dolgozni is. Elengedtem a kezét ezen a vízválasztón és ez bizony meglátszott rajta. Szétcsúszott. Most azonban rendeződött a helyzet, kisimult, összeszedte a széthullott darabjait és újra a legjobb barátnők vagyunk. Mindezt pedig egy ( egy négyes híján) kitűnő bizonyítvánnyal is megmutatta. Nekem ez sokkal több, mint egy jeles bizonyítvány. Mert látom mögötte a küzdést, a hisztit, a csapkodást, a majdnem feladást, a bizonyítani akarást, a megfelelni vágyást, az éjszakába nyúló tanulást és mindent, ami az elmúlt félévben zajlott. Összecsiszolódtunk.

Éjjel a sötétben

Egy szemhunyásnyit sem sikerült aludnom az éjjel. 

Ez nem csak azért rossz, mert Vercsi ma itthon marad velem, mert igazolást kell szereznem neki és napközben egy cseppet sem tudok pihenni, hanem azért is, mert ilyenkor a gondolatok megállíthatatlanul és kegyetlenül tolulnak a fejembe.

Túl azon, hogy fejben már megvan a közelgő szülinapi buli dekorációja és a beszerzendők listája, a jövő heti menü, a vállalkozásom fellendítésének menete, a rendteremtés sorrendje, ezenkívül rengeteg emberrel beszéltem meg (képzeletben) a régen esedékes dolgainkat, valamint imádkoztam mindenkiért, aki csak eszembe jutott és akiről tudom, hogy jól jönne neki egy kis közbenjárás (egy éjszakába sok mindenki belefér...), a legfontosabb mégis az, hogy megoldottam a saját problémámat. Pontosabban, hogy hogyan lehetne megoldani.

Semmi másra nincs szükségem, csupán arra, hogy mindenki dicsérjen és méltasson mindenért, még véletlenül se beszéljen senki magáról vagy a világról, csakis rólam és csak egészen rövid ideig, mert sokáig úgysem bírnám a hajbókolást. Aztán ez újra és újra ismétlődne, egészen addig, míg el nem hiszem magamról mindazt, amit mondtak. Ha ez így lenne, büszkén és emelt fővel hagyhatnám ott végre azt az átkozott gödröt és többé feléje sem néznék. Ugye milyen egyszerű? 

Hogy ilyen nincs? Ez lehetetlen? Igaz! De éjjel bármi megtörténhet, bármi belefér. Elképzelheted, hogy feltaláltad a depresszió ellenszerét és ezzel ezernyi sorstársad életét teszed szebbé, jobbá és gondtalanná. Aztán pirkadni kezd és a láb talajt ér, más megvilágításba kerül minden, rájön az ember, hogy ha így is lenne, sem lenne semmi értelme, hisz az erőszakkal kicsikart dicséret hamisan cseng és inkább pusztít, mint épít. Ez is igaz. Marad hát a küzdelem az önsajnálat ellen és az ilyen álmatlan éjszakák ellen.

Tinidiszkó

Az estét a gyerekekkel tölteni a jégen, retro zenét hallgatni, kék-zöld foltokat és vérző sebeket szerezni, arcon, kézen, lábon, a rengeteg ismerőssel együtt töltött öt óra után a korcsolyát csizmára váltani: a legjobb szombat esti program.

Pillanatok

Mélyen beszívom az illatát.
Lehunyt szemmel ölelem.
Mindent az emlékezetembe kell vésnem.
Hogy emlékezzek rá a legközelebbi gödörben.
Mert nagyon hiányzott.

És tudja, és tudja, és tudja

Soha, semmi különös nem történik a suliban, tanulnivaló is csak kevés akad. Ami akad azt is elintézi 5, maximum 10 perc alatt. Ha már 15 perc, akkor biztosak lehetünk benne, hogy másnap nehezebb nap lesz. Ez folytonos vita tárgya minálunk, hogy dehisznemistanulsz, bezzegazahülyetelefonfolytonakezedben. Képtelen meggyőzni minket arról, hogy neki ez bőven elég, egyszerűen nem tudunk hinni neki. Pedig még az e-napló is az ő malmára hajtja a vizet, mert annál a néhány hármasnál nincs rosszabb jegye. Nem, mi nem hagyjuk magunkat és kötjük az ebet a karóhoz, hogy ez bizony kevés.

A minap hírét vettük, hogy kémia dolgozat lesz. Na! Most jött el a mi időnk, gondoltuk. Egyrészt nem is említette, másrészt meg tuti nem készült rá rendesen és akkor most majd jól megmutatjuk neki, hogy lám, lám... Édesapja szavai, amikor kijött a szobájából, így hangzottak: Nem igaz! Ez a büdös kölyök tényleg mindent megtanult!

És másnap nem is írtak kémia dolgozatot...

Íme az ékes bizonyítéka annak, hogy a szülők által felállított teóriák, úgymint órák hosszat görnyedni a könyvek felett, nem feltétlenül állják meg a helyüket. Néha érdemes hinni a gyereknek és rá hagyatkozni. Újabb tanulság.

Az élet ismétli önmagát

Valamikor, réges-régen történt... csupán még két fiúcskát nevelgettünk...
Levi még javában ovis volt, nem tudta kimondani az r betűt, j betűt mondott helyette, viszont nagyon hamar megtanult olvasni. Egyszer, állatkertben járva, hangosan olvasta az ott látott madár nevét: ölyv.
Bende, akinek a betűk kiejtése sosem, egy pillanatig sem okozott problémát, kijavította: Levi, az nem ölyv, hanem örv.
Ez azóta családi szállóige lett, ahogy az már az ilyen elhíresült mondatokkal lenni szokott.
Most azonban, hogy egy másik, r hanggal küszködő ovis is akad a családunkban, egy újabb került napirendre: körökmackó.

Ébrenlét

Éjféltájt lehetett.
Már majdnem elaludtam, amikor meghallottam a sírását.
A röpke néhány másodperc elég sem volt, hogy el tudjam dönteni, melyikük zokog.
Térdre borultam az ágya mellett.
Csak zokogott és hüppögve kért bocsánatot.
Bebújtam mellé a takaró alá.
Azt sem tudtuk, hogyan szorítsuk, öleljük egymást.
Nem tudom, miért nem tudott aludni.
Talán ő sem tudja.
Az én szívemet a hála érzése járta át, azokban a hosszú órákban.
Újra átélhettem.
Érezhettem finom, bársonyos kezeit a nyakam körül.
Frissen mosott, puha haja csiklandozta az arcomat.
Halk szuszogása a mellkasomat cirógatta.
Nem tizenegy éves volt ezen az éjszakán.
Hanem egy apró, törékeny kisbaba.
Az én kisbabám.

Köszönöm, Istenem!

Varrjunk együtt

Teljesen beleszerelmesedett a varrásba. Annyira, hogy az egyik üzlet szórólapjából kinézett magának egy varrókosarat. Megkapta:) Úgy gondolta, hogy akkor már kézzel is meg kell tanulnia varrni. Elkezdtük hát és mivel van egy kis kotnyelesünk is, ketten tanulnak hímezni.

Új év, új tanulságok

Nincsenek fogadalmak, sem ígéretek. Csak annyi, hogy előre a megkezdett úton. Legalábbis nekem:)

Illetve de, mégiscsak van egy: sűrűbben kell vezetnem a családi naplót, mert különben bajban leszek, amikor szilveszterkor a családi-activityt kell előkészítenem. Mert ki emlékszik arra szilveszterkor, hogy mi történt január elején???