Fokmérő

Ülnek egymás mellett a kanapén. Apa és lánya.

V: -Hozna valaki ide valami erőset?

A: -Itt vagyok, drágám!

Nem mindegy

Az elszólás, hogy "Levi! Kérlek, taladj le szarhonyáért!", okozott néhány derűs percet:)))

Végülis... tök nevetséges

Na nem csak aranyember tud ám lenni.

Mert eszembe sem jut ilyenekre gondolni, amikor este tízkor, végezvén a mosogatógép ki- és bepakolásával és az utolsó adag mosott ruha teregetésével, fogja a két napja az előszobai komódon pihenő tortatálat és kiemeli az őt beborító fél pár kesztyűk, sapkák, újságok, szórólapok, használt papírzsepik, hajgumik, ovis rajzok és iskolai dolgozatok jól egybeágyazott halmazából (arról, hogy ez a halmaz hogyan és miként képződött, inkább nem mesélnék, miatta szemrehányást elsősorban csak magamnak tehetnék...) és a helyére teszi. Nem a zsepiket dobja a szemétbe, nem a kesztyűknek keresi meg a párját, nem a sapkákat teszi bele a kosárba, hanem a tortatálat teszi be látványosan a szekrénybe. 

Vádló és bánatos tekintettel követem minden mozdulatát, az ágyból, pizsamában, nyugodt lelkiismerettel Zachert olvasva. Amikor észreveszi immár kérdővé és támadóvá vált tekintetemet, már válaszol is:

-Csak eltettem, mert nem akartam, hogy véletlenül leverjük. (Aha. Éjszaka. Meg két napja senki nem verte le.) Baj?

-Dehogyis, drágám! (De érzi az iróniát a hangomon.)

-Na, most mi van?

-Szerintem meg inkább azért csináltad, hogy lelkiismeret furdalást okozz nekem.

-Te bolond vagy!

-Máskülönben, miért csináltad volna éppen most és ilyen látványosan?

Úristen! Most vagy üldözési mániám van vagy beléptem a HFK-ba. (Hálátlan Feleségek Klubja, alapítva: 2012-ben, általam)

Jól vigyázz, mi kerül a tányérodba, ha nálunk jársz!

Apa: -Abból a levesből lehet enni, ami a tűzhelyen van?

Anya (csodálkozva): -Persze, miért ne lehetne?

Kicsivel később, anya a műhelyből feltelefonálva:

-Megfőztem a cicának a csirkenyesedéket, ott van a tűzhelyen, add oda neki vacsorára, légyszíves!

Apa: -Azt, ami ilyen sárga és húsdarabok vannak benne?

Anya: -Igen, azt.

Apa: -Azt adtam Vercsinek vacsorára!

Anya: -Te nem vagy normális!

Apa: -Azt mondtad, lehet belőle enni!

Anya: -Persze, de én a mellette lévő karfiol levesre gondoltam!

Apa: -Ja, én meg azt hittem ez az. Csodálkoztam is, hogy semmi zöldség nincs benne, csak a hús meg a lé. Mondta is Vercsi, hogy nem akarja megenni, de én erősködtem, hogy csak egye meg.

Miért?

Ez a korszak minden kisgyerekes szülőnek ismerős. Vercsinél most jött el és nagyon élvezi az egész család. 

Egyébként nem emlékszem, hogy a nagyoknál ennyire mindenre kiterjedő lett volna ez a korszak, de az is lehet, hogy Vercsinél már többen éljük meg és mindannyian másképp, más szemszögből.

Vercsi és én:

Nos, én mindig türelmesen és tőlem telhetően okosan próbálok válaszolni, pl. amikor a buszon utazunk.

miért kék a busz? miért zöld a korlát? miért van ott üveg? miért könyv van a kirakatban? miért találkozunk a nénivel? miért adjuk neki a táskát? miért kell neki? miért van két kezem? miért van ott lyuk¤?

Vercsi és Bende és Levi:

Ők folyton visszakérdeznek, leckéztetik Vercsit és ő mindig okosan, logikusan, magától értetődően válaszol.

-Miért van két kezed?

-Hogy tudjak fogni valamit?

-Miért van két lábad?

-Hogy fel tudjam húzni a zoknit.

-Miért van autó?

-Hogy tudjunk menni egy messzi-messzi galaxisba.

Vercsi és apa:

Na, ő aztán megadja a módját még a válaszadásnak is, pl. egy nagy ívű kanyarban.

-Miért dől így az autó?

-A centripetális erő miatt, ami majdnem olyan, mint a centrifugális erő.

¤A lyukba, ami egy csavar helye volt valamikor, bőszen dugdosta az ujjacskáját. El lehet képzelni, egy tömegközlekedési eszközön hogy nézhetett ki ezután az az ujjacska. Már hazafelé tartottunk, amikor látom, bőszen turkál a szájában. Felhívom a koszra a figyelmét, amit most leszopogatott. Ártatlan szemekkel veszi ki az ujját a szájából és mutatja, milyen tiszta lett: de már nincsenek rajta bacilusok!

Mire véljem?

Az élmény friss, ma reggel történt kerületünk egyik legforgalmasabb részén.

Alig léptem néhányat, még a napszemüveget sem toltam a szemem elé,  amikor egy jóképű, körülbelül a húszas évei közepén járó, fess fiatalember megszólított.

Makogva-dadogva, a kezében az Európa könyvkiadó egyik könyvét gyűrögetve, bocsánatot kért, amiért megszólított, én hunyorogva bámultam rá felfelé, majd feltette a zavarbaejtő kérdést, megadnám-e neki a telefonszámomat, mert nagyon tetszem neki.

Mosolyra húzódott a szám, amikor minden magyarázkodás nélkül kikosaraztam szegényt. 

Ő pedig szomorú csalódással az arcán azt kérdezte: nem? De kár! 

És még utánam kiáltott, miközben én lányos pírrel az arcomon, lévén a helyzet nem mindennapi,  siettem távozni: Azért szép napot!

Aztán mosolyogva vártam, hogy jöjjön végre a busz és arra gondoltam, ez a srác biztosan nem látta, hogy tíz perccel ezelőtt adtam le a legnagyobb gyerekemet a leendő osztályfőnökének és nem láthat a szatyromba sem, ahol a négy gyerek kénye-kedvére való ebédnekvalót cipelem, meg otthon vár a mosás, takarítás, meg a mostanában igen csak elhanyagolt vasalás.

Meg igyekeztem arra is gondolni, hogy valóban az igazat mondta ez a helyes srác, nem pedig a bolondját járatta velem. Már csak azért is, hogy legyen egy szép napom és hihessem, legalább egy kis időre, hogy igaza lehet.

Buta kis történet, de női mivoltomnak jól esett:)

Apának

Igen,neki, aki a minap meglepődött, hogy legkisebb gyermekünk olyan szavakat ismer, mint piknikezés. (Persze most kinevetem, de nemrég még magam is azon izgultam, hogy ez a gyerek nem akar beszélni, de tény, hogy mióta beszél, azt nagyon választékosan teszi, elég sajátságos nyelven:D)

-Anyaaaa, gyejeeeeee!

-Most nem tudok, főzöm a husit, csupa a kezem.

-Akkoj majd elintézem én...

És most állatkerteset játszik. A zebra meg akarta simogatni a kis krokodilt, de az leharapta a lábát, a szarvasok meg azon vitatkoznak a pandákkal és a hódokkal, hogy ki tud sakkozni.

Csak szólok, hogy legközelebb már ne lepődj meg!♥

És ezt még megfejelném azzal, hogy mire feltettem főni az ebédet, addigra minden playmobilt visszarakott a dobozokba és elpakolt maga után.
-Hű Vercsi! Nagyon ügyesen összepakoltál! Ezért jár egy nagy ölelés és egy nagy puszi!
-De a kajdokat még nem pakojtam össze!
Mikor végzett, kikiáltott utánam a konyhába:
-Mostmáj adhatsz!

Öröm az ilyen gyerekek mellett az élet:)

Égből pottyant

Helyszín: bevásárló központ előtti villamosmegálló
Szereplők: édesanya, kisleány, öreglány (bocs!)

Ö: De szép kedves kis arcod van!
É (büszkén): Köszönjük!
Ö: Hogy hívják?
É: Veronika.
Ö: Hány éves? Kettő?
É: Nem, három.
Ö: Akkor szeptembertől megy óvodába?
É: Igen.
Ö: Lesz beszoktatás?
É: Biztosan.
Ö: Szereti a közösséget?
É: Majd kiderül. Gondolom, nem lesz gond, hiszen három testvére van.
Ö (megrökönyödve): Hárman vannak testvérek???
É (büszkén és nagyképűen): Nem, négyen.
Ö: Na, ez már valami, kedves. Van köztük lány?
É: Igen, két fiú, két lány.
Ö: Ügyes! Óvodások?
É: Nem, iskolások.
Ö (erőst gondolkodva): Akkor ez csak becsusszant?
É (mérgesen): NEM!

Szleng

Telefonon beszélünk.
-Jó, akkor lődd át nekem a listát és majd bevásárolok.
Én meg átlőttem.
Csak most nagyon fázom.
Kitörött az ablaküveg...:)

Bugyutaság

~~~♥♥♥~~~

Újabb rituáléval bővült az esti szeánszunk.

Meseolvasás és éneklés után/közben sírva menekül apához, mert nem engedem játszani. Némileg megnyugszik, amikor visszacibálom az ágyba.

-Énekeljek még?

-..bólogat...

-Mit énekeljek?

-Gyeje haza.

-"Boldogsáááág, gyere haza,

későőőő van gyere haza,

honnan jössz, nem érdekel,

gyere haza csak ennyi kell." (Egyszer rajta kapott, amikor ezt dúdolgattam és egy fél délelőtt ezt kellett neki énekelnem. És azóta is gyakran.)

-Most azt énekejd szomojú másik szuszó!

-Vera szomorúúúú, mert másik szuszót kapott, anya kimosta a kedvencéééét, de már megszáradt és újra azzal alhat és Vera most már vidááám.

-Most azt énekejd síj kutya.

-Sííír a kutyaaa, mert megfájdult aaaa láááábaaa. Belement egy tüske, doktor bácsi kiszedte, Vera megvííígasztaltaaa.

-Most azt énekejd fúj a szél.

-Fúúúj a széééél, mert itt az ősz.Lehull a sok levél, csupaszak lesznek a fák. Vera fázik és könnyezik a szeme a széééltől.

És így tovább, és így tovább...

~~~♥♥♥~~~

Szokás

~~~♥♥♥~~~

Másfél órás autóút áll előttünk.
-Nem hoztál semmi kötni-, horgolnivalót?!?!?
-Deee:D
-Már megijedtem, hogy nem fogsz tudni mit csinálni az úton!


~~~♥♥♥~~~

Vacsora

~~~♥♥♥~~~

Anya: De, apa! Fújd meg a levest!!!! Ami neked nem meleg, az neki még forró lehet!
Apa: De egyáltalán nem meleg.
Anya! A csudát nem, hát gőzölög!
Apa: Csak szublimál.
Anya: Ó, kislányom, akkor egyél nyugodtan! A leves nem éget meg, csak szublimál!

~~~♥♥♥~~~

Ez a tányér még Leventéé volt és még az unokám is fog ebből enni, azt hiszem:)

Tegnap este már csak ketten ültünk az asztalnál, Vercsi még lelkesen kanalazta az ebédről megmaradt levest, egyszercsak végigmutogatja kis ujjacskáival a tányér peremén lévő háromszögeket: "lillangó..ez ic lillangó... itt ic lillangó"

~~~♥♥♥~~~

Ha Vercsire bíztuk volna a vacsorát, azt hiszem mindennek papír íze lett volna...

~~~♥♥♥~~~