2015. augusztus 29.

Nyári krónika képekben, nagyjából

Mert jó volt, mert eseménydús volt, mert rövid volt és mert nem szabad róla elfeledkeznünk.

Június
Brutálfutás volt idén is

Július
Nem szívesen engedtem, de Levi átúszta a Balatont

Az eredmény számomra: szétázott, görcsölő test, hányinger, hideglelés.

Az eredmény számára: legyőztem a korlátaimat és megcsináltam.

Meghosszabbítottuk az átúszást és sátoroztunk néhány napot a kedvenc balatoni kempingünkben.  Óriási Bang-partyk, tollasozás, piacozás, grillezés, minden belefért abba a négy napba.
A látszat ellenére segítettek a sátor állításánál.







Pure Fashion táborban voltam szervezőként. Öt nap tömény feltöltődés.




Levi és Férjúr meghódították a hegyeket.
Először Dobogókőt gyűrték le, csak úgy.

Aztán a Kékesnek vágtak neki, szervezett verseny keretében.


Kalandos három napot töltöttünk Fadd-Domboriban a barátainkkal és még három gondjainkra bízott gyermekkel. Mert családilag is szeretjük a kihívásokat.



Csak ficam, de néha még most is érzem.

Levi ráérzett a sport ízére.
Túratriatlon a Velencei-tónál, ahol mit ad Isten, épp korzettes találkozó is volt, Bende legnagyobb örömére (nem).

Családi tábor, idén Torockó helyett az Őrségben.
Csodás néhány nap, jó barátokkal, jó helyen.



Van, aki így számháborúzik...

...van, aki meg így.


Közben hirtelen negyven éves lettem.

Ezért az estéért nagyon, de nagyon hálás vagyok a barátainknak, nem is tudják, mennyire.
A legszebb ajándékom.
Aztán még hirtelenebb tizennyolc éves házasok lettünk.

A nyár utolsó momentumaként pedig Hajdúszoboszlóra utaztunk négy napra. Míg itthon hűvös volt és csepergett az eső, mi leégtünk a napon.






Nem volt idén nagy családi nyaralás, inkább sok rövid és nem is mindegyik teljes létszámmal. Volt viszont minden gyereknek tábor, több is, nagymamánál nyaralás, lustálkodás, délig alvás, éjfélkor fekvés, délben hamburgert evés, estére meglógás és Duna parton koktélozás. Egyszóval minden, de minden, amitől nyár lehet a nyár.

2015. augusztus 27.

Retro múzeum

Azt gondoltam, lezártam magamban a múltat és már nem bánthat senki. Csodás életem van, csodás férjem, csodás gyerekeim. Megerősödtem bennük és általuk. Már többet éltem velük, mint a régi, feledni való életemben. Megbocsátottam, akinek kellett, akinek tudtam, szembe tudok nézni a múltammal. A múlttal, ami innen nézve már nem is olyan hátborzongató, történtek ennél sokkal rosszabb dolgok is más emberekkel és különben is, megváltoztattam az életemet, jó irányba fordítottam, a saját magam erejéből és ahogy egy kedves barátnőm tanácsolta, kerestem és megtaláltam azt, amiért hálás tudok lenni annak a régi életnek.
Mégis, amikor ott álltam a retro múzeumban a régi kerékpárok előtt és megláttam az én régi, kék bringámat... az egyetlen ajándékot az apámtól, az egyetlen emléket, amit róla elástam... megállíthatatlanul folytak a könnyeim. Valahonnan a rejtekből előkerült az emlékfoszlány arról a délutánról, abban a gyömrői utcában... a láncba beszorult nadrágszár, a tehetetlenségből fakadó könnyek,az elszakadt nadrág, a félsz, hogy mi vár rám otthon és a verés, amit már ki tudja, a nadrágért kaptam-e vagy a késésért. A régi ház, a lakk repedése a teraszon, a függöny mintája, a cigaretta szaga, a könnyek sós íze, az anyám tekintete, a pofontól égő arc, a szégyen...
Az emlékekkel együtt tolultak az ezerszer ismételt kérdések... mi történt volna, ha... miért éppen én... miért ő volt az... 

Pedig lezártam. Komolyan! 

(Szegény Férjúr meg lelkesen fotózott, aztán meg tanácstalanul állt és a kérdésre, miért sírok, így felelt a gyerekeknek: Anyának nem volt olyan szép gyerekkora, mint nekem vagy nektek!)