Hamarosan öt éves lesz, már visszaszámlálja a napokat.
A nagymamától tudom, hogy igazi pónit szeretne kapni ajándékba. S nem baj, hogy sáros lesz a lába, mert megtörli a patáit, mielőtt bejön a lakásba:)
Nekem meg ma reggel azt mondta, hogy melltartót szeretne...:)
2013. február 27.
Mégiscsak tudok valamit
Szegény, hányatott sorsú családom a megmondhatója, bizony nem vagyok egy főzőguru. Nem csak hogy nem tudok, de nem is szeretek főzni. Épp ezért tölt el valamiféle elégtétel egy-egy jól sikerült ebéd után. Mint például tegnap, amikor maradékokból egy igazán finom salátát sikerült összedobnom. A szó szoros értelmében.
Kétféle húst vettem ki a fagyasztóból, egy előkészített csirkemellet a válogatós itthonebédelőnek, magamnak és az ínyenc itthonebédelőnek pedig kihalásztam a disznótorban kapott oldalast. Legalábbis én azt gondoltam... Aztán ahogy olvadozott a hús, jöttem rá, hogy az bizony levescsont. Ilyenformán ebéd ebből már nem lesz, hisz fél óra múlva itthon az éhes banda. No, akkor gyorsan felteszem főni a rizst. Nincs. Nem baj, eszünk hozzá céklát és uborkát. No, akkor gyorsan megcsinálom a szezámmagos csirkemellet, csak megosztozunk hárman azon a kevéskén. Upsz, a szezámmag sem került fel a bevásárlólistára. Sebaj, egyszerű csirkemellfalatkák lesznek. De nini, van itt még egy kis madársaláta és egy száradásnak indult póréhagyma. Lehetne belőle saláta. S lett. Némi őszibarack befőttel és annak levével megbolondított vinagrette öntettel. Mit ne mondjak? Tízujjmegnyalós:)
Ma meg finom húsleves illat terjeng a lakásban.
2013. február 22.
Majdnem
Öt napig azt hinni, hogy heten leszünk, az nyugtalanító és kissé kétségbeejtő.
Rájönni, hogy mégsem, az elszomorító.
Rájönni, hogy mégsem, az elszomorító.
2013. február 21.
Honnan tudhatod biztosan, hogy mindenkinek elege van a télből?
- Fiúgyermek reggel könnybe lábadt szemmel nézi a felkelő naptól megfestett rózsaszínű felhőket a szokatlanul kék égbolton.
- Leánygyermek a matematika könyv felett révedezve bámul ki az ablakon, szív alakú lyukak után kutatva a felhőkben.
- Anya, aki eddig csak legyintett az időjárásra panaszkodókra, hisz ez az, ami ellen úgysem lehet tenni, most veszettül káromkodik magában, amikor hazafelé sétálva esni kezd a hó.
- Ugyanaz az anya telepakolja a lakást színesen virágzó, finoman illatozó virágokkal.
2013. február 20.
Hogyan kell szakítani?
Bekapcsolva marad a tévé, épp egy film bemutatója megy, amelyben elhangzik a kérdés: hogyan kell szakítani.
-Apa, én tudom, hogyan kell szakítani! Ketten fogunk egy papírt, jó erősen húzzuk és elszakítjuk.
-Apa, én tudom, hogyan kell szakítani! Ketten fogunk egy papírt, jó erősen húzzuk és elszakítjuk.
2013. február 15.
Ajándék
Arról érdeklődik, hányat kell még aludnia a születésnapjáig. Gyorsan kiszámolom és megmondom.
-De előtte még nekem lesz holnap a névnapom.
Felragyog a kis szeme
-Tényleg??? Én annyira szeretlek, anya!
-De előtte még nekem lesz holnap a névnapom.
Felragyog a kis szeme
-Tényleg??? Én annyira szeretlek, anya!
Rendetlenség
Még mindig az álmoknál maradva...
Vajon az mit jelenthet, ha mélységes szégyent érezve, évezredes zsíros koszt mosok le a fürdőszobai szaniterekről, miközben a takarítónőt várom...?
A kérdés költői:)))
Vajon az mit jelenthet, ha mélységes szégyent érezve, évezredes zsíros koszt mosok le a fürdőszobai szaniterekről, miközben a takarítónőt várom...?
A kérdés költői:)))
Nagyböjt elkezdődött
Havazószerdával:)
Drága, jó Tamás atya! Na, nem ő mondta ezt a kedves csacskaságot, ő csak leguggolt a kis ovisokhoz:)
2013. február 11.
Nehéz lesz
Kéne magamról fotót küldeni...
De hogy csináljam, ha mindig nálam van a fotómasina, ha meg nem, akkor meg...:)))
Végül kettő maradt fenn a rostán.
De hogy csináljam, ha mindig nálam van a fotómasina, ha meg nem, akkor meg...:)))
Végül kettő maradt fenn a rostán.
Emlékezni
Bevásárlás után pakoltunk be az autóba, amikor megint odajött hozzánk a koldusasszony. Megint nem pénzt kért, hanem ennivalót. Adtunk is volna neki, ha nem épp annyit vásárolunk, amennyi nekünk is kell. Adtunk neki némi pénzmagot helyette.
Míg apa pakolt, én kicsit beszélgettem vele, hogy bírják ezt a hideget az öt gyerekkel, ott abban a kalyibában a gyár mögött? Elmesélte, hogy voltak szállón egy ideig a Máltai Szeretetszolgálatnál, de ki kellett költözniük, mert nem bírta kifizetni a rá eső részt. Kifizetett ennyit és ennyit, de ötezer forint még hiányzik. Ha egyedül lettem volna, biztosan odaadom neki azt a pénzt. Annál is inkább, mert emlékezett rá, hogy akkor, azzal a szőke kicsi lánnyal voltam és adtunk neki ruhát is.
Istenem, bár tudnék segíteni ezeken az embereken!
2013. február 5.
Ketten voltunk
A szerelmetes hétvége is remekül sikerült. Volt séta, vacsorák, színház és bolhapiac. És ő még futott is, én nem:)
2013. február 4.
Láng a szívünkben
Az előadás alatt hangzott el közöttünk az alábbi párbeszéd is, a színpadon épp Csengeri Attila énekelt Jézus szerepében:
-Ő az igazi Úr?
-Igen. (nem tudhattam, mire gondol, inkább ráhagytam a dolgot)
-(kicsivel később, elgondolkodva) Ő nem lehet az igazi Isten, mert őt nem láthatjuk. Ő a szívünkben él.
Álom, álom, édes álom
A nővérem szoktatott rá, hogy utánajárjak, mit is jelentenek az álmok.
Mivel mostanában sokat álmot látok és reggelre kelvén is emlékszem rá, hát megnéztem. Most épp sárban dagonyáztunk:)
- Általában: rettegés saját
magadtól. Kínos, ám felszínes pedantéria, kukacoskodás; vonzalom a
fölösleges tárgyakhoz, gyűjtögetési hajlam. Besározódni; túl sok
energiát fektetsz abba, hogy becsületeden ne essék csorba; titokban
olyasmit csinálsz, amit kínosnak tartasz; esetleg iszogatsz; szeretsz
csámcsogni mások hibáin. Nők álmában besározódni, sárossá válni: a könnyedség hiánya.
Ha hinni lehet a forrásnak, 95% telitalálat:)
Nem érdekel...
...hogy mások is látják, nem érdekel, hogy elkenődik a szememen a mincsk, akkor sem bírom ki könnyek nélkül, hogy az előadás után addig kotor a kabátja zsebében, amíg meg nem találja a százast (amit esetleg még túró rudira adtam neki) és oda nem adja a kolduló nőnek.
Az önzetlenség, az adni vágyás ott van az ő szívében is.
Jézus Krisztus szupersztár
Azt hittem, hogy még korai, még nem fogja érteni.(1) De megint kevesebbet gondoltam róluk, mint amik, mert élvezte. És nem csak élvezte, értette is. Mondjuk Júdásról sokat sutyorogtunk az előadás alatt, mert ezt a rész még nem volt világos neki, de egyébként mindent tudott. Keresztény gyermek:)
Az előadás végén pedig -a körülöttünk kivonuló nézősereg szórakoztatására is, kijelentette, hogy ez olyan volt, mint a Padlás, csak nem volt benne az, hogy itt vagyoooook!
(1) Kihagyhatatlan ajánlat volt, kevesebb, mint háromezer forintos jegyért.
Mi értelme?
Áspis, kerekes,
útifüles, leveles.
bíbola, bíbola,
pacs, pacs, pacs.
Ugyan! Mi értelme van, annak, hogy útifű? Hát nem?:))
útifüles, leveles.
bíbola, bíbola,
pacs, pacs, pacs.
Ugyan! Mi értelme van, annak, hogy útifű? Hát nem?:))
Felvételt nyert
Igen, öt évig még biztosan iskolás lesz:)
Bár nehéz volt a felvételi, de ő sikeresen teljesítette és még öt éven keresztül fogja koptatni a Benedekben az iskolapadot, a két tannyelvű tagozaton.
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
