Szeptember 1.

Eljött az a felfoghatatlan, megismételhetetlen, örömteli pillanat, amikor mind a négy, mondom mind a NÉGY gyermekünk iskolába indult. Annyira örülök, hogy Férjúr is átélhette ezt!

Tavaszi szünet

Tömve a lakás, mindenki élvezi az életét.

Csajos-bevásárlós nap (éljenek a kuponok!) után barátnőzés, ki másutt, ki itthon.

Levi barátja annyira jól érezte magát nálunk, hogy végül itt is aludt.

S mindennek tetejébe néhány napra befogadtunk egy kis tacsit is, aki itt kuporog mellettem, békésen szuszogva.

Halmozzuk az élvezeteket és most számunkra így kerek a világ. Csak Férjúr hiányzik...

Ilyen legyen az egész évünk!

Szilveszterkor egyik buliból mentünk a másikba. Mi a nagy duhajkodók, két gyerekkel az oldalunkon:)))

A két buli között vagy az utolsó buli után -ki tudja már- elejtettem a telefonomat. Persze ez csak itthon derült ki, az éjszaka közepén.

Nehezen aludtam el, mert folyton csak az járt a fejemben, hol lehet? Fel-fel riadtam egész éjszaka és csak arra tudtam gondolni, hol veszíthettem el. Nem egy nagytudású, de okos telefon, benne minden telefonszámmal, jegyzettel és miegyébbel, amit lehet ugyan pótolni, de csak nehézkesen. 

Aztán reggel, mikor elsőként vetett ki az ágy, arra a következtetésre jutottam, hogy most már biztos keresztet vethetek rá, mert amikor hazaindultunk, tuti keresztülhajtottam rajta az autóval és ripityára törött. Baromi rossz érzés volt.

A délutáni lencseevésre indulva nem bírtam már a bizonytalanságot és arra kanyarodtam az autóval, amerre lelki szemeim előtt is láttam. Az utcába érve rövidke fohászt intéztem Szent Antalhoz és lássatok csodát, ott feküdt a kis drága, ahol sejtettem, teljes épségében, lemerülve és halálra fagyva.

Ennél jobban nem is kezdődhetett volna ez az év és hát, mit is mondhatnék: köszönöm, Szent Antal!:)

Gála idén is

Fáradt vagyok még most is, érzem a több napos alvás, evés, ivás hiányát, de azt mondom, megérte. Újra.
Jó volt látni a lányaimat újra a színpadon látni, jó volt újra bezsebelni a dekorációért járó dícséreteket és persze nem maradhattak el a könnyek most sem.

Telihold

Esztergomi Futóparti, azaz Teliholdfutam. 4 km. Két lelkes gyermek és az ő örömködő édesapjuk.
Előtte pedig séta és fagyizás, családilag.
(És egy kedves ismerős.)

Istenuccse, jövőre én is lefutom! Vagy már szeptemberben...

Hálaadás

Nem! Nem amerikai szokást vettünk fel, ráadásul nyáron:)
Csupán hálát adtunk, hogy apostoli munkát végezhettünk és hogy volt, aki fogta a kezünket.

Iskolánk egyik megszenteltje, Mexikóból. Vercsi és ő nagyon jó barátnők, ha együtt vannak, elválaszthatatlanok:)

Valahogy itt  is a lányok gyűrűjébe került...

Ja, hogy a telefon annyira elbűvölő!:)

Mégiscsak tudok valamit

Szegény, hányatott sorsú családom a megmondhatója, bizony nem vagyok egy főzőguru. Nem csak hogy nem tudok, de nem is szeretek főzni. Épp ezért tölt el valamiféle elégtétel egy-egy jól sikerült ebéd után. Mint például tegnap, amikor maradékokból egy igazán finom salátát sikerült összedobnom. A szó szoros értelmében.

Kétféle húst vettem ki a fagyasztóból, egy előkészített csirkemellet a válogatós itthonebédelőnek, magamnak és az ínyenc itthonebédelőnek pedig kihalásztam a disznótorban kapott oldalast. Legalábbis én azt gondoltam... Aztán ahogy olvadozott a hús, jöttem rá, hogy az bizony levescsont. Ilyenformán ebéd ebből már nem lesz, hisz fél óra múlva itthon az éhes banda. No, akkor gyorsan felteszem főni a rizst. Nincs. Nem baj, eszünk hozzá céklát és uborkát. No, akkor gyorsan megcsinálom a szezámmagos csirkemellet, csak megosztozunk hárman azon a kevéskén. Upsz, a szezámmag sem került fel a bevásárlólistára. Sebaj, egyszerű csirkemellfalatkák lesznek. De nini, van itt még egy kis madársaláta és egy száradásnak indult póréhagyma. Lehetne belőle saláta. S lett. Némi őszibarack befőttel és annak levével megbolondított vinagrette öntettel. Mit ne mondjak? Tízujjmegnyalós:)

Ma meg finom húsleves illat terjeng a lakásban.

A napos oldal

Szeretem a szombatokat, mert piaclátogatás után mindig rengeteg a gyümölcs és a zöldség, friss a tej, a sajt, a kenyér. Egyik sem nagyüzemi vagy nagybani, mind őstermelőtől, de legalábbis kisvállalkozótól jön, akik már jól ismernek bennünket és nem marad el a mosoly és a beszélgetés sem.

A ház ura elutazott hétvégére, az egyik fiúgyermek kirándul, a másik a számítógép előtt ül, mert most lehet. A lányok meg elmélyülten játszanak szépen békességben.

Magam már elvégeztem az elmaradt dolgok nagy részét, többé-kevésbé a lakás is rendben van. Pizzát rendelünk ebédre, estére meg almás palacsintát sütünk. Egy kávéval és könyvvel erőt gyűjtök a következő etaphoz, de most örömmel és kedvvel teszem, mert nem kell rohanni, jut idő mindenre. Mert most megtehetjük és mert ma csak magunknak tartozunk elszámolással.

És mert a zűrös napok után mindig nyugodt napok jönnek. Mert megérdemlik ők is, ő is, én is.

Van olyan, hogy nem szeretem?

Van. Vegyük példának okárét a mai napot.

Tudtam ugyan, hogy az egyikőjüknek iskolai fogászatra kell mennie és azt is tudtam, hogy ma lesz, még tegnap este is tudtam, de ma reggelre mégis elfelejtettem és javában fogyasztjuk a reggelinket, amikor figyelmeztet. Gyorsan lendületbe hozom magamat is és Vercsit is, aki még pizsamában húzza a lóbőrt. Gyors tízórai, búcúscsók a másik kettőnek, rohanjanak, nehogy elkéssenek. Mi autóba vágjuk magunkat és száguldozunk az egészségház felé, amennyire a szakadó esőben kialakult reggeli csúcsforgalom engedi. A felismerés, hogy nincs jegyünk a visszafelé útra, kis pánikot okoz, de a lassú haladás miatt még ki tudjuk találni, hogy mi legyen. Az egészségház előtt kirakom a vészvillogót, gyors útbaigazítás, csak 8 percet késtünk. Robogunk visszafelé, Vercsit beadom az oviba, szerencsére ma nem sír egy picit sem. Újra autó, gyorsmenet egy bérletpénztárhoz, ha már végre eljutottam oda, megveszem a másik egyedül közlekedő gyerek és a magam bérletét is. Vissza az egészségházba, s ha lehet még nagyobb a forgalom, mint fél órával ezelőtt. Az ifjúsági fogászaton rengeteg a gyerek, de mert illik néhány szót váltani az osztályfőnökkel, hát értesülök róla, hogy az én őrült professzoromnak már meg is van az első házi feladat hiánya. Csak azért nem haragszom rá, mert képes mindenki előtt hálásan megölelni. Futás vissza az autóhoz, nehogy büntetést rójanak ki rám a parkolóban. Most épp itthon iszom egy jólesően meleg kávét, de amint elfogy rohanok a könyvtárba, hogy Leventének ne kelljen büntetést fizetnie a kölcsönzött könyvekért, aminek ma jár le a határideje. Neki magának nem lesz ideje elmenni délután, mert kb. 1 órát fog itthon tölteni az iskola és az edzés közötti időben, de újra elmenni itthonról már nem láthatom, mert újabb szülői értekezletre megyek vagy Vercsit viszem évnyitó misére vagy Pannit szinkronúszásra. Szerencsére a nagyszülők most besegítenek, nem kell szétszakadnunk. És a napnak nincs vége, mert még nem főztem, nem takarítottam, bevallom, még be sem ágyaztam, nem tudom mikor mostam fel utoljára és vasalnom is kéne. Csak mert az elmúlt napok sem voltak különben a mainál. 

Van olyan, hogy nem szeretem az anyaságot. Mert állati sok munka van vele, benne.  Persze nem tart sokáig ez az érzés, mert ha hazajönnek és láthatom a kiegyensúlyozottságukat vagy ha este jóleső fáradtsággal fekhetek le, mert tudom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy mindenkinek jó legyen, akkor ezt elfelejtem. De ha őszinte akarok lenni, márpedig miért is ne akarnék, akkor be kell vallanom, hogy egy röpke pillanatra átfut az agyamon, hogy most inkább nem akarnék anya lenni. 

Mire ezeket leírtam, már el is felejtettem ezt az ostobaságot és fel nem foghatom, hogyan gondolhattam ilyesmire:)

Így is lehet

Meséli azuram, hogy amíg a lányunk kőkeményen edzett az uszodában, addig ő meglógott és elment a naaagy sportáruházba egyenpólót venni a hétvégi versenyükre. Amint bóklászik a sorok között, egyszercsak a kisautónk rendszámát hallja a hangosbemondóból és hogy a tulajdonos a saját, jól felfogott érdekében, azonnalderögtön menjen a járművéhez. Nem tudta mire vélni a dolgot és számtalan szebbnél szebb gondolat futott át a fején, mit is hibázhatott, épp ő, aki olyan precízen ügyel minden részletre és minden szabályt igyekszik maradéktalanul betartani. Félve közelített a parkolóban az autónk felé, de nem állták körül tömegek, sértetlenül állt a helyén, ott ahol hagyta(1), tényleg jól látta és nem mozgássérült helyen állt meg. Egy baj volt csupán: világított az autó lámpája(2).

És ezt most az ellenpélda miatt volt fontos leírnom. Mert vannak még emberséges emberek.




(1) Megesett már velünk, hogy hűlt helyét találtuk az autónknak, mert az önálló életre kelt és kigurult az út közepére.

(2) Ez azért különösen is fontos, mert nagyon gyenge az autó akkumulátorja, nem egyszer kellett már bebikázni. Ami csak akkor kínos, ha csupa öltönyös úr és hozzá nem értő hölgy jár arra éppen és a jóképű, hozzáértő fiatalembereknek híre hamva sincs:)

Galambtenyésztés egyszerűen

Avagy hogyan neveljünk kisgalambokat egy panelház második emeletén, tutorial lépésről lépésre.

1. lépés: Kérd meg a feletted lakó szomszédot, hogy a Domestos-os vizet öntse le a folyosón található kilépőn (franciaerkély szerűség), ezáltal szétmaratod vele azt a hálót, amit a szomszéd öreg bácsi készített, hogy a galambok ne csipkedjék ki a paradicsompalántáit (és nem mellesleg így tönkreteheti a szőnyegedet is, amit száradni tettél oda ki).

2. lépés: Kérd meg a férjedet, hogy javítsa ki a hálót, mert galambokat láttál ólálkodni a kilépőn.

3. lépés: Újra kérd meg a férjedet, hogy most már aztán tényleg csinálja meg azt a hálót, mert kör alakú fészekkezdeményt vettél észre a betonon.

Tipp: Ne higgy neki, amikor megígéri, hogy biciklire ül és elmegy a közeli barkácsáruházba, hogy beszerezze a hozzávalókat.

4. lépés: Vessz össze a férjeddel, amikor két nap múlva észreveszed a fészekkezdeményben a tojást és szépen kérd meg, hogy tüntesse el.

5. lépés: Amikor másnap még egy tojást veszel észre, akkor újra kérd meg, hogy legyen szíves eltüntetni, de úgy, hogy te ne lásd és a gyerekek se tudjanak róla.

6. lépés: Két nap múlva hívd fel a férjed figyelmét arra a tényre, hogy már a galambok sem a régiek és mindenféle fertőző betegség terjesztői lehetnek. Próbáld meg elhallgattatni magadban azt a lelkiismereti szikrát, amit ő mindenáron próbál benned tűzre lobbantani, miszerint mégiscsak élőlényről van szó. (Felejtsd el azt a tényt, hogy ez az a férj, aki egy héttel ezelőtt lazán kidobta a félig még zöldellő korallvirágodat és akkor te hiába mondtad neki, hogy még van benne némi élet.)

7. lépés: Ereszd el a füled mellett a hírt, hogy a férjed utánanézett, a galambtojások két hét alatt kelnek ki és gyorsan felejtsd el az ez alapján kiszámított dátumot is.

8. lépés: Hunyj szemet, amikor azt veszed észre, hogy a férjed titokban búzár rak ki a galamboknak és megcsapolja a nyuszi kukorica készletét is.

9. lépés: Titokban, amikor senki nincs itthon és nem kaphat rajta, mint egy aggódó nagymama, te is ellenőrizd néha, hogy vajon kikeltek-e már a fiókák.

10. lépés: Örülj a szaporulatnak, hisz a két pézsmateknős és a nyuszi mellett már van két kis galambod is, akik ugyan kicsit előbb a vártnál, de egészségesen megszülettek.

Elhatároztuk

A Velencei-tó körbetekerése 30 fokban eszement vállalkozás. Szidtuk azt az embert, aki ezt kitalálta (azaz mi magunkat). Úgy középtávnál különösen. 

Velencéről indultunk és az északi parton keresztül Gárdonyig bírtuk. Ott már farkaséhesek voltunk és miközben majszoltuk a gyrosunkat meg a hamburgerünket, szépen megkértük apát, ugyan tekerjen már el egyedül a rajtig és hozza elibénk az autót, mert mi innen ugyan egy tapodtat sem mozdulunk, különben a fenekünk erőst tiltakozni fog. És a hősünk, aki mindig tettre kész, ha a hőn szeretett családjáról van szó, tandemre pattant Levente apróddal együtt és elvágtattak a hintóért, míg mi a lábunkat áztattuk a jólesően hűvös tóban.

Vajon akarta, hogy fotózzam?

-Nyugi, srácok, a kétharmadán már túl vagyunk.
-Neeeeeee!!!!!! Akkor még egyharmada hátra van????????
Avagy: félig teli vagy félig üres a pohár?

Nagylányos

Szerelem

A hőseink

Ez hideeeeeg!

Így, egy nap távlatából, kipihenve, de azért még sajgó porcikákkal, azt mondom, mégiscsak jó volt. De azért elhatároztuk, a Hőst elengedjük bárhányszor, bármikor, ha kedve szottyan körbetekerni a Velencei-tavat, mi meg kuksolunk a szobában.

Mi is ünnepelteünk

Felmerészkedtünk a Várba. Nagy hiba volt. 

Iszonyú tömeg, egymás kerülgetése. Mondjuk én sejtettem, hogy ez lesz, de mégiscsak nemzeti ünnepünk van, illenék nem pl. bringázni menni ebben a gyönyörű időben. Pedig jobb lett volna...

Pákozd és Agárd

Szánkó és korcsolya.
Hó és jég.
Átázott cipők és átfagyott ujjak.
Hideg és jókedv.