Én szóltam!

A minap kiírtam a feladataikat a táblára. Látható, mennyit végeztek el belőle...

Másnap a reggelinél számonkértem és rákérdeztem az egyetlen pipára is.

Vercsi vállalta magára, mondván "szóltam apának, hogy vigye le."

A család szíve

Két hónap múlva lesz tizenhat éves. És az iskolából hazafelé jövet arról mesél, hogy "milyen jó már, hogy minden zöld és az a rózsaszín virágos fa milyen gyönyörű már. Egész nap ezt bámultam az ablakból." Máskor meg "Úristen! hányféle madár fütyül? Milyen jó volt már erre ébredni, nem?"

Ebben is nagyon hasonlít rám: a tavasszal együtt kivirulunk mi is. Annyira szeretném, ha mindig így tudná élvezni, megélni és észrevenni az élet apró dolgait is. 

A család cukija

Biztosan azért cukiskodik, mert újra elkezdtem családiblogolni:)

Anya: Vercsi, összeszednéd a folyosón a száraz ruhákat?

Vercsi: Igen, szívesen! Kaphatok egy labort?

Régóta már...

... hogy nem írtam. Régen volt szeptember. Azóta átéltünk egy őszt és egy telet. Vele együtt sok ünnepet, örömet, bánatot, depressziót, betegséget, nyavalyát.

De újra itt a tavasz és talán a jól ismert, régen várt lendületünket is visszanyerjük. És tegnap az is kiderült, hogy a családi blogra igenis szükség van. Amikor fel akarunk idézni egy elfeledett gyerekszájat, egy fontos dátumot, mindig jól jön ez a blog, tehát van létjogosultsága. Számunkra mindenképp:)

Térjünk vissza az első tiszta erőből tavaszi hétvégével. Csak a Medencei-tóig (ez is egy réges-régi gyerekszáj, még Levi idejéből) mentünk, de tudjuk, nem kell messzire menni, hogy jól érezhessük magunkat. Én két csodás kis emberkével töltöttem a napot, míg másik két csodás ember körbefutotta a tavat, a harmadik pedig a nagyi kényeztetését élvezte, sajnos kissé betegen.