... hogy nem írtam. Régen volt szeptember. Azóta átéltünk egy őszt és egy telet. Vele együtt sok ünnepet, örömet, bánatot, depressziót, betegséget, nyavalyát.
De újra itt a tavasz és talán a jól ismert, régen várt lendületünket is visszanyerjük. És tegnap az is kiderült, hogy a családi blogra igenis szükség van. Amikor fel akarunk idézni egy elfeledett gyerekszájat, egy fontos dátumot, mindig jól jön ez a blog, tehát van létjogosultsága. Számunkra mindenképp:)
Térjünk vissza az első tiszta erőből tavaszi hétvégével. Csak a Medencei-tóig (ez is egy réges-régi gyerekszáj, még Levi idejéből) mentünk, de tudjuk, nem kell messzire menni, hogy jól érezhessük magunkat. Én két csodás kis emberkével töltöttem a napot, míg másik két csodás ember körbefutotta a tavat, a harmadik pedig a nagyi kényeztetését élvezte, sajnos kissé betegen.
Milyen nagy lett Panni. Nyoma sincs a kislánynak.
VálaszTörlésValóban, nyoma sincs. Csak én látom még időnként, az éj leple alatt, mély álomba szenderülve;)
Törlés