Lehet példaképem a saját gyerekem? Simán.
A szívóssága, a kitartása, a makacssága, az odaszánásai, a kőkemény, megingathatatlan, tűzön-vízen keresztülvitt elhatározásai példaértékűek nekem, felnőttként, az édesanyjaként is. Nap, mint nap elcsodálkozom azon, honnan ez az erő, ez a tudás, ez az elszántság. S mindig rájövök, ez az ő Isten adta talentuma.
Sokféle sportot kipróbáltattunk vele kipróbált, kicsi gyerek kora óta, de egyiknél sem marad meg, idővel mi is belefáradtunk. Aztán 16 évesen kitalálta, ő triatlonozni fog. Így is lett, két éve rendszeresen edz, időnként versenyzik is, kisebb-nagyobb sikerekkel.
A tudást nála mindig valamiféle mentőövként képzeltem el, de ma már tudom, neki ez lételeme. Fontos neki, hogy tájékozott és felkészült legyen, hogy ezzel egyfajta tekintélyt vívjon ki magának. Mindenről határozott, megingathatatlan véleménye van. Sosem volt az érzelmek embere, de ezzel a tudással jogot formál magának, hogy olyan humora legyen, ami sokak számára bántó lehet (nekem is), de ami rámutat az ő intelligenciájára és ezért elismerésre ad okot. Kitűnő nyelvérzéke van, amit bőven kamatoztat is. Nagy büszkeségünkre (és a sajátjára is), nemrég különdíjat nyert egy nem kis kaliberű versenyen. (PPKE Bölcs-Ész) Két fakultatív tantárgyat is felvett a meglévőek mellé, idén előrehozott érettségit tesz és nyelv vizsgázni szeretne, az iskolai nyelv vizsgákon túl is és a jogosítványt is szeretné megszerezni.
A nemrég még visszahúzódó, zárkózott Elsőfiből egy nyitott, már-már közösségi ember vált, aki bátran odaáll minden kezdeményezés mellé, amivel segíthet másokat, evangelizálhat, közösséget teremthet. Oszlopos tagja lett a Nightfiver-nek, tavasszal missziózni megy az iskolával, két éve szerkeszti társaival az iskolaújságot.
Szombat, hajnali 2.40. Mindketten másfél órát aludtunk, de nekivágunk a hideg éjszakának, hogy őrizzük az Urat a budaőrsi kis kápolnában. Amikor lejár a ránk "kiszabott" idő felkerekednénk, de ő azt mondja, megvárja a reggeli misét. Hiába minden észérv és győzködés, hajthatatlan. Ott marad, én pedig kevésbé határozottan beülök az autóba és miközben hazahajtok a hajnali derengésben, tudatosul bennem, hogy számomra ez az épphogy felnőtt fiú egy példakép, akire felnézek és akit nagyra tartok. Mert sosem lesz annyi hitem, erőm és tudásom, mint ami neki van. Fel nem foghatom és utol nem érhetem.
