Októberi csodaidő

Duna part. Kerékpár. Csodás képek.

Legkisebb (az utóbbi időben)

A legkevesebb változáson ő esett át az utóbbi időben. Továbbra is kedves és bájos.

Nyiladozik az értelme, okosodik, azt hiszem, nem kérdés, megy-e iskolába. Viszont ahogy nő, egyre rosszabbodik a füle: nehezen hallja meg a kéréseket....

Sok dolga akad neki is, úszik, logopédiára és zeneoviba jár. 

Művésznő (az utóbbi időben)

Azt hitte, most hogy ötödikes lett és nincs ellenőrzés alatt, övé lesz a világ és azt csinálhat, amit akar. Szétcsúszott, kapkodó, figyelmetlen lett. Szerencsére magától rájött, hogy ez így nem lesz jó, igyekszik változtatni. 

Folyton puffog és megsértődik valamiért. Nehéz beszélni a fejével, kizár minden észérvet. Legalábbis elsőre. Másodikra már sikerül.

Hamarabb elvégez bármilyen házimunkát, mint hogy leüljön tanulni. De épp ezért nagyon lehet rá számítani bármiben.

Mindemellett továbbra is csodaszép és nyiladozik, felütötte fejét az első szerelem is.

Második (az utóbbi időben)

Nem örül, hogy már nem dolgozom, mert így nem lesz szabadsága. 

Változik ő is. Szeret a középpontban lenni, de nem mindenáron. Ha nagy nehezen kiszabadul a számítógép fogságából, igen jó társaság. Figyelmes és jó szívű, de ha elkapja a hév, bizony kegyetlen és bántó tud lenni.

Kevés időt hajlandó tanulásra áldozni, de bármilyen hihetetlen, még mindig megél belőle. 

Tipikus kamasz: lusta és szemtelen. De épp ezért szerethető. Ráadásul hagyja is magát szeretni, ami nem kis dolog az ő korában.

Legnagyobb (az utóbbi időben)

Hihetetlen változáson ment/megy keresztül. Néhány hét múlva 15 éves lesz.

Elkezdte a két tanítási nyelvű gimnázium első évfolyamát. Magas óraszámaik vannak, de lazán veszi az akadályokat, rengeteg munkát fektetve bele, ami nem kis büszkeségemre, meg is látszik.

Mindent komolyan vesz és mindent jól csinál. Még a kötelező testnevelés-óraszám okán bevezetett társastáncot is. Meghozta belőle az első ötöst. Polkázott. A mi zárkózott, csendes, visszahúzódó fiunk.

Azaz csak nemrégmég zárkózott, csendes, visszahúzódó fiunk. Ma már minden hétvégéje foglalt, hol társasjátékozni megy a barátaihoz, hol kirándulni a cserkészekkel, hol a várost járják az osztálytársakkal. 

Mi ugyan ebből a változásból még mindig csak a csukott ajtót látjuk és a negyed órával előbb elindulást iskolába menet, de ez egy kamasznak kijár. Majd visszajön.

Szabadság

Befejeztem segítő-óvónői pályafutásomat. Két hónapig bírtam és szerettem és szívvel-lélekkel csináltam. Megszerettük egymást óvónénikkel, gyerekekkel, dajkákkal. Nagy-nagy üresség van bennem és egy szemernyi kétely. De jól döntöttem, tudom.

Apró ajándékkal készültem mind a 35 gyereknek. Hogy örültek neki, azt abból gondolom, hogy mindannyian azzal aludtak el ebéd után. Jó érzés volt. 

Meg az is, hogy a vezető-óvónő minden reggel megkérdezte, hogy nem gondoltam-e meg magam.

Meg az is, hogy a kolléganőim, két évet adtak nekem, hogy rendbe tegyem a családot és aztán visszavárnak.

Ám ez a rövidke korszak lezárult. Sok-sok szép emlékkel a szívemben.

Ebéd közben

Bende egészen naiv. Azt hitte, megizzaszthatja a kishúgát.
Feltette neki azt a ravasz matematikai kérdést, hogy mennyi 2x3. Kikerekedett a szeme, amikor rövid gondolkodás után meghallotta a helyes választ.
Nem hagyta nyugodni a dolog és egy még ravaszabb, még nehezebb kérdést intézett hozzá: mennyi 3x3? Ám Vercsit nem lehetett zavarba hozni, rövid időn belül jött a helyes válasz.
Bende kijelentette, hogy matekzseni van a családban.
Azt már csak én (akinek szintén leesett az álla a frappáns válasz hallatán) teszem hozzá, hogy egy újabb:)

Megfutamodás

A nyomorúságos, idegbetegséget súroló helyzet egészen addig tartotta magát, míg meg nem hoztam a döntést: abbahagyom. Súlyos, nyomasztó napok után döntöttem így.
Egyrészről nem vagyok büszke a döntésemre.
Másfelől meg nagyon is büszke vagyok.
Most, hogy már látom a végét, újra tudok mosolyogni.
Hogy hogyan tovább? Nem tudom...