Bevásárlás után pakoltunk be az autóba, amikor megint odajött hozzánk a koldusasszony. Megint nem pénzt kért, hanem ennivalót. Adtunk is volna neki, ha nem épp annyit vásárolunk, amennyi nekünk is kell. Adtunk neki némi pénzmagot helyette.
Míg apa pakolt, én kicsit beszélgettem vele, hogy bírják ezt a hideget az öt gyerekkel, ott abban a kalyibában a gyár mögött? Elmesélte, hogy voltak szállón egy ideig a Máltai Szeretetszolgálatnál, de ki kellett költözniük, mert nem bírta kifizetni a rá eső részt. Kifizetett ennyit és ennyit, de ötezer forint még hiányzik. Ha egyedül lettem volna, biztosan odaadom neki azt a pénzt. Annál is inkább, mert emlékezett rá, hogy akkor, azzal a szőke kicsi lánnyal voltam és adtunk neki ruhát is.
Istenem, bár tudnék segíteni ezeken az embereken!
Összeszorul a szívem...
VálaszTörlésÍrok, mert ez nem hagy nyugodni! Ha csak annyi kell, hogy szállásuk legyen, én nagyon szeretnék segíteni...
(Épp most ment el egy táska, lehet, hogy nem véletlenül...)
Julcsi mi is szívesen segítünk. Csak jelezd hogyan.
VálaszTörlésKedvesek! Krisztának már írtam, hogy ha találkozom még ezzel az asszonnyal, biztosan jobban kifaggatom. Akkor majd jelentkezem.
VálaszTörlés