2014. január 9.

És tudja, és tudja, és tudja

Soha, semmi különös nem történik a suliban, tanulnivaló is csak kevés akad. Ami akad azt is elintézi 5, maximum 10 perc alatt. Ha már 15 perc, akkor biztosak lehetünk benne, hogy másnap nehezebb nap lesz. Ez folytonos vita tárgya minálunk, hogy dehisznemistanulsz, bezzegazahülyetelefonfolytonakezedben. Képtelen meggyőzni minket arról, hogy neki ez bőven elég, egyszerűen nem tudunk hinni neki. Pedig még az e-napló is az ő malmára hajtja a vizet, mert annál a néhány hármasnál nincs rosszabb jegye. Nem, mi nem hagyjuk magunkat és kötjük az ebet a karóhoz, hogy ez bizony kevés.
A minap hírét vettük, hogy kémia dolgozat lesz. Na! Most jött el a mi időnk, gondoltuk. Egyrészt nem is említette, másrészt meg tuti nem készült rá rendesen és akkor most majd jól megmutatjuk neki, hogy lám, lám... Édesapja szavai, amikor kijött a szobájából, így hangzottak: Nem igaz! Ez a büdös kölyök tényleg mindent megtanult!
És másnap nem is írtak kémia dolgozatot...

Íme az ékes bizonyítéka annak, hogy a szülők által felállított teóriák, úgymint órák hosszat görnyedni a könyvek felett, nem feltétlenül állják meg a helyüket. Néha érdemes hinni a gyereknek és rá hagyatkozni. Újabb tanulság.


1 megjegyzés :

Szívesen veszem, ha írsz.
Biztosan elolvasom. Néha kétszer is. Vagy háromszor. Vagy még többször:)