Gitarro

Nagyon régóta fűzöm az agyát. 

Egy alkalommal még gitárt is "kértem" neki karácsonyra.

Mert bizony neki vájt füle van. Már ha én, mint laikus, ebben kompetens lehetek. 

De amikor 6 évesen addig nyomkodja a kis béna zongorát, amíg ki nem csikarja belőle a Mennyből az angyalt, akkor mégiscsak lehet a dologban valami.

Nem. Hajthatatlan. Zenét ő nem, sohasem, mert nem akar szolfézst tanulni. Tény, hogy unalmas, de ha ez kell, hát ez kell.

Nem, meggyőzhetetlen.

Aztán az új iskolában a furulya tanulás benne van az órarendben, még ötödik osztályban is. És nincs szolfézs. Éljen! Rájön, hogy zenélni jó. Együtt fújják a hugával esténként a Zsip-zsupot és a Süss fel napot .

Aztán amikor találok gitártanárt a közelben, teszek még egy utolsó kísérletet a rábeszélésre. És láss csodát! Belemegy. És a bátyja is szeretne tanulni. Ami nekem magamnak is meglepetés.

Már csak apát kell rábeszélnünk, hogy a családi költségvetés elbírja még ezt a (nem kevés pénzbe kerülő) terhet. Ez is sikerül.

Nagy elánnal megyünk az első gitár órára. És ugyanolyan elánnal jövünk is ki. A tanárnő szenzációs volt, az óra szenzációs volt. És még a lépcsőházban felmondják egymásnak a tananyagot. Este A-dúroktól zeng a lakás és kórusban éneklik a Szélről legeljeteket. És még reggel, iskolába indulás előtt is előveszik a gitárt és felváltva pengetik. Sőt! Elviszik a gitárt az iskolába és a nagymamához is.

Repes a szívem, az övékével együtt. 

Hosszú és rögös volt az út, míg eljutottam idáig, de kijártam, véghez vittem.

Már csak egy másik gitárt kell beszereznünk.