Nagyon régóta fűzöm az agyát.
Egy alkalommal még gitárt is "kértem" neki karácsonyra.
Mert bizony neki vájt füle van. Már ha én, mint laikus, ebben kompetens lehetek.
De amikor 6 évesen addig nyomkodja a kis béna zongorát, amíg ki nem csikarja belőle a Mennyből az angyalt, akkor mégiscsak lehet a dologban valami.
Nem. Hajthatatlan. Zenét ő nem, sohasem, mert nem akar szolfézst tanulni. Tény, hogy unalmas, de ha ez kell, hát ez kell.
Nem, meggyőzhetetlen.
Aztán az új iskolában a furulya tanulás benne van az órarendben, még ötödik osztályban is. És nincs szolfézs. Éljen! Rájön, hogy zenélni jó. Együtt fújják a hugával esténként a Zsip-zsupot és a Süss fel napot .
Aztán amikor találok gitártanárt a közelben, teszek még egy utolsó kísérletet a rábeszélésre. És láss csodát! Belemegy. És a bátyja is szeretne tanulni. Ami nekem magamnak is meglepetés.
Már csak apát kell rábeszélnünk, hogy a családi költségvetés elbírja még ezt a (nem kevés pénzbe kerülő) terhet. Ez is sikerül.
Nagy elánnal megyünk az első gitár órára. És ugyanolyan elánnal jövünk is ki. A tanárnő szenzációs volt, az óra szenzációs volt. És még a lépcsőházban felmondják egymásnak a tananyagot. Este A-dúroktól zeng a lakás és kórusban éneklik a Szélről legeljeteket. És még reggel, iskolába indulás előtt is előveszik a gitárt és felváltva pengetik. Sőt! Elviszik a gitárt az iskolába és a nagymamához is.
Repes a szívem, az övékével együtt.
Hosszú és rögös volt az út, míg eljutottam idáig, de kijártam, véghez vittem.
Már csak egy másik gitárt kell beszereznünk.
DEJÓ!!!!!!!!!Úgy vágytam erre az enyémeknél, de csak felvillanó ,pici zenélések voltak.:( Sajnos....DE nagyon remek,hogy nálatok sikerült!!!!!
VálaszTörlésKi tudja, meddig tart a lelkesedés. Még csak tegnap volt az első óra:)
VálaszTörlésNahát, ennek örülök. Ha már a német tanulásban nem tudtam rájuk (főleg Bendére hatni) annak is nagyon örülök, hogy zenei téren egy picit a nyomdokaimba lép(nek) még ha ez nem is tudatos. Nálam 9 évig tartott a lelkesedés. Illetve tart még most is, talán egyszer csak én is újra előveszem a pengetőst.:)
VálaszTörlés