A napoknak mindig a reggelei a legjobbak, még akkor is, ha hétköznapról van szó. Mert hiába rohanunk, hiába sürget minket az idő, akkor is leülünk együtt, megvárják, amíg elkészítem a reggelit és én is leülök. Csak ekkor, csak együtt imádkozunk. Látni, hogy már a kicsi is imára kulcsolja a kezét, sete-sután keresztet vet és motyogja magában, amit tud. Reggeli közben pedig beszélgetünk, néha csak általánosságokról, iskoláról, barátokról, néha egyfolytában csak viccelődünk és kacagunk, de volt már olyan is, hogy megváltottuk a világot egy ilyen reggelen.
Ma például megelégeltem a dolgot és megbeszéltem velük, hogy tetszik-nem tetszik, meg kell tanulniuk ellátni magukat és ehhez az kell, hogy azokat a dolgokat, amiket már maguk is meg tudnak csinálni, átvállalják tőlem és nem csak a saját kis birodalmukban, a saját kis magánszférájukban, hanem az egész családéban. Így történt, hogy kiosztottam az általam kitalált feladatokat, mindenki egyetértett velük és bőszen munkához láttak. Amikor az egyikőjük végzett a saját feladatával, segített a másiknak én pedig csak áltam és néztem ezt a sürgőlődő kis csapatot. A legkisebb pedig követelte a saját feladatát, mert nem akart kimaradni a sürgölődésből. Miért is tenné? Ezért kértem, rakja rendbe a kiskonyháját. Megtette, boldogságtól sugárzó arccal. Most még elhiszem, hogy ez működhet. Aztán már csak elég következetesnek kell lennem. És újabb feladatokat kitalálnom.
én is éppen tegnap állapítottam meg, mennyire bevált, hogy kiosztott feladata van a gyereknek, szó nélkül pakolja bármikor a mosogatógépet. amíg csak egyszer-egyszer kértem valamire, mindig morgott, de így tudja, mi az övé és teszi a dolgát.
VálaszTörlés