2012. február 6.

Kényeztető pihenés

Azt gondoltam, hogy erről a hétvégéről majd számtalan fotón keresztül fogok beszámolni. Ám ki sem mozdultunk a szállásról, inkább masszázsról masszázsra jártunk, áztattuk magunkat a termál vízben vagy kondiztunk (na nem én!). Ha nem ezeket, akkor a szobánkban olvastunk vagy tévéztünk vagy aludtunk. Szóval adtunk az érzésnek, hogy pihenhetünk és hogy kettesben lehetünk.
Nem szerettem volna azonban, ha feleslegesen fagyoskodik velünk a fényképezőgép, ezért hazafelé Egerszalók fel vettük az irányt. Hát, nem akármilyen kincsünk van nekünk kis hazánkban!



Természetes, hogy vannak emberek, akik ebben rögtön pénzt látnak és hatalmas, csilli-villi szállodát építenek erre a különleges képződményre alapozva, de szerencsére hagytak vizet a pórnépnek is, így egy aprócska strand is épült nem messze ettől a csodától. Először csak nagykabátban merészkedtünk közelebb hozzá, de egy pufajkás bácsi invitált, próbáljuk ki, de legalább nézzünk szét. Persze bolondériáért nem kell a szomszédba menni nekünk sem, megkérdeztük egymást hülyék vagyunk vagy hülyék vagyunk? És igen, hülyék vagyunk:)


(Ezt én is kipróbáltam és nagyon jó. Érteni vélem a skandinávokat, akik szauna után megfürdenek a hóban. Az én hóban való fürdésemről készült fotó számomra is elég borzasztó, nem kívánok sokkolni vele másokat sem:D Inkább egy bombázó pasi fürdőruhás képét nézegessétek:D)

7 megjegyzés :

  1. én is imádok a hóban fetrengeni szauna után :-) és bár sokszor voltam Egerszalókon, soha nem jutottam el ide a fürdőbe, legközelebb muszáj kipróbálni nekem is! :-)
    örülök, h jó volt a hétvége. ez egy ilyen havat vonzó környék, mikor ilyentájban voltam ott egyszer barátnőkkel, majdnem maradnunk kellett, alig tudta a recepciós kiásni a kocsit vasárnap, h hazajöjjünk. mi mondtuk, h szívesen maradunk, ha muszáj, de inkább keményen dolgozott és kiásta :-))

    VálaszTörlés
  2. Nincsen annál finomabb,mint ha kint hó van és az ember a szabad ég alatt fürdőzik a meleg vízben.:)

    VálaszTörlés
  3. hülyék vagytok!

    ezer bocs, ezt nem lehetett nem leírni :))

    De jó, hogy leírtad, hogy megvan még a kis strand is. Az Emberem nagyon odalesz a gyönyörűségtől, ha elmondom Neki, hogy a nagytestvér nem sajátította ki a teljes területet. A fotók alapján erre a strandra is költöttek... amikor utoljára arra jártunk még betonteknőkbe folyt a jó kis víz, kettévágott PVC csöveken keresztül és éjszaka is fürödhettünk.

    Ja, és váljék egészségetekre a kettecskén eltöltött hétvége! :-)

    VálaszTörlés
  4. azért én hallom, hogy azt mondják neked, Julcsi,fényképezz már, idefagyok! :))
    remek lehetett,remek!!

    VálaszTörlés
  5. Bizony jó volt, nagyon jó:) De azért hazajönni is nagyon jó volt:))

    Zaza! 30 évnyi vizilabdázás után ez meg sem kottyan neki:)

    VálaszTörlés
  6. sztem neki semmi sem kottyan meg,komolyan :D

    VálaszTörlés

Szívesen veszem, ha írsz.
Biztosan elolvasom. Néha kétszer is. Vagy háromszor. Vagy még többször:)