Úgy rémlik, így szólt az a szállóige, amit nemrégiben olvastam. Ma bebizonyosodott, hogy igaz a hír, miszerint megéri mosolyogni.
Történt ugyanis, hogy ismeretlen helyen parkoltam az autómmal ma reggel. Kertvárosi rész, egy szem parkolóval az utcán és mondom, ismeretlen terep. Megálltam, elmentem a dolgomra, majd két óra múlva visszamentem az autóhoz. Pakolom be épp, nem csekély számú és súlyú csomagomat az autóba, amikor is nyílik a szemközti ház ablaka, feldúlt idős hölgy arca jelenik meg és nagyokat gesztikulálva, fennhangon lehordott a sárga földig, mert én merészeltem megállni az általa kialakított parkolóban, ráadásul nagyon rosszul, neki pedig a szemetes, üvegszilánkos füvön kellett megállnia és hogy felírta a rendszámomat, ha bármi történik az autójával, mondjuk kilyukad a kerék, akkor fel fog jelenteni. Abban a fél pillanatban, amikor hagyott szóhoz jutni, elmondtam, hogy először járok erre, nem tudom, mi a szokás és szívesen odaadom a névjegyemet, kifizetem a kárt, ha bármi történik. Mindezt mosolyogva, teljesen jóhiszeműen.
És lám, a mosoly megtette a hatását, mert a végén ez az idős hölgy kért tőlem elnézést a hangnemért és még a névjegyemet sem tette el, mondván biztos nem lesz semmi baj.
Tessék tehát mosolyogni:)
Mondom mosolyogni:))))))))))))))))
Kodály mondása :)
VálaszTörlés