Nehezen hoztuk meg a döntést, de jól döntöttünk. Mondom ezt már annak az érzésnek a tudatában, ami tegnap az évzáró után, az iskola folyosóján elkapott.
Látni azt a rengeteg embert, gyereket, felnőttet, kacagni, beszélgetni, örülni a nyárnak, a szabadságnak. És köztük látni a jutalombonbonját majszoló Bendét, a bizonyítványát szorongató, vigyorgó Leventét, sárga labdával a hóna alatt, az osztálytársai gyűrűjében, a sejtelmes pillantást, amit egy kislánnyal váltott, Pannit, aki tárt karokkal szalad egy kilencedikes lány felé, megtudni, hogy egy őrsben voltak a Benedek-napi kiránduláson és azóta jó barátnők és kicsi Vercsi valahol kergetőzik egy ötödikes fiúval, aki Bende barátja és egyszer nálunk aludt.
És én csak álltam ott és hosszan tudtam volna még elnézni ezt a nyüzsgést, ezt az összetartozó embertömeget, ahová most már mi is tartozunk.
Zárójel1: Az már csak jutalomjáték, hogy a gyerekeink remekeltek: Panni a kitűnő bizonyítvány mellé dicséretet is kapott angolból, Levi két tantárgyból javított a félévi bizonyítványhoz képest és ő is büszkélkedhet egy dicsérettel történelemből, Bende pedig még mindig az osztálymásodik helyet bitorolja, ének-zene dicsérettel a tarsolyában. Mondtam már, hogy büszke vagyok rájuk?
Zárójel2: Panni dicséretes ötöst kapott szolfézsból és jelesre vizsgázott furulyából is. A fiúk pedig, akik hallani sem akartak a gitározásról, mindketten dicséretes ötöst kaptak.
De jó érzés dicsekedni:)
Gratulálok az összes csemetéhez! De tudod nélkületek ez nem jött volna létre!
VálaszTörlés