Újra ember

Nem sokat írtam az oviról, mert vagy jót vagy semmit. Igaz, ezt a halottakra mondják, de a lényeg az ovira is vonatkozik. 

Sorolhatnám, hogy mi volt ennek az oka, de elég nehéz. Nekünk, azaz Vercsinek nem volt problémája, így mi mindenről csak később értesültünk és akkor már hiába gondoltam azt, hogy talán bolhából elefántot csináltak, mégis egészen másképp néztem az óvónénikre. És láttam azt, amit eddig nem, hogy van némi alapja a többi szülő félelmének. A helyzet egyre rosszabbodott és gyakran feltettem magamnak a kérdést, hogy miért pont mi? Az összes többi óvónőről miért beszélnek szuperlativuszokban? A mi két óvónénink, miért ilyen rossz? Ma már, az első, együtt töltött hét után, rájöttem: azért, hogy megkaphassuk az új óvónénit, aki már a puszta jelenlétével képes nyugalmat és biztonságot sugározni. Az új óvónéninket ki kellett böjtölnünk. Megkínlódtak érte a gyerekek, de itt van:)

Vercsi úgy ment óvodába tavaly ősszel, hogy tökéletes, részletgazdag embert rajzolt, ami három és fél évesen nem kis feladat. Amikor folyamatosan olyan rajzot hozott haza az oviból, amin csupa firkálmány volt, akkor arra gondoltam, hogy utánozza a többieket, akik esetleg még nem tudnak olyan ügyesen rajzolni. Később, amikor már hallottuk a kellemetlen híreket, akkor arra gondoltam, hogy a firkálmányok oka a háttérben zajló események lehetnek, aminek ő nem elszenvedője, de résztvevője, szemlélője volt és mint ilyen ugyanúgy megviseli őt is. Bevallom, meglehetősen csalódott voltam, amikor az állatkerti élményeit egy nagy halom, egymásba gabalyodott kék és piros vonallal ábrázolta, pedig tudtam, hogy ennél többre is képes. Egyre csak azokon a helyes kis emberkéken járt az eszem, amiket azelőtt rajzolt és már elkezdtem komolyan aggódni. Aztán tegnap itthon is festett: hat, színes, tökéletes embert. És pillangót. És emberfejű pillangót.

Én meg megnyugodtam. És sajnálom, hogy már csak néhány nap van hátra az óvodából, pedig alig várom, hogy elkezdődjön a szünidő és vele együtt a szabadság:)