A bárányok márpedig nem hallgatnak

Reggel óta azon gondolkodom, - mikor is kiderült, hogy Vercsi bárányhimlős lett -, hogy egy betegség sosem jön jókor, de most aztán még annyira sem.

Összefüggést keresek és látok mindenben:)

Példának okáért, abban, hogy a dugipénzemből (1) megajándékozhatnám a ház urát egy vágyott álomkávéfőzőgéppel, de mert női mivoltomból kifolyólag kikotyogom a tervemet, ő rögtön meg is vétózza azt. Lejjebb adjuk és megelégszünk egy másfajtával is, amit terveim szerint csak akkor kerül megvételre, ha a várva várt lakásvásáron jól teljesítek és megkeresem az árát. 

Na, már most. Kicsi angyalkánk(2), pont mára, pont mostanra időzített, így a lakásvásár részemről talán(3) elmarad. Vele együtt elmarad a finom... zamatos... illatos... habos kávék kortyolgatása is.

Úgy veszem, hogy ez egyfajta figyelmeztetés, jelzés, hogy nem is kellenek nekünk azok az aromás... habos-tejes... kakaóval szórt kávék. Oké, elfogadom.

De mire véljem azt, hogy végre rászántam magam és elkezdtem(4) vízitornázni, de most minimum két hétig ezt is abba kell hagynom. Mire az utolsó bárányok is elmennek és végre lesz némi szabadidőm, addigra meg bezár az uszoda, karácsony címszó alatt.

Ebben most még nem látom az összefüggést, bárhogy is kutatom:)

(1) a sok munkának meg van ám a gyümölcse:) (büszke, vállveregetős smile)

(2) tényleg egy angyal, mert pontosan úgy viseli az egészet, mint az angyalok tennék. Vagy legalábbis gondolom én, hogy így tennék:)

(3) egyenlőre nem nagyon visz rá a lélek, hogy férji utasítás ellenére is, elmenjek és itt hagyjam a kis betegemet

(4) azaz már egyszer voltam