Furábbnál furábbakat álmodom mostanában. Ami azért érdekes, mert nem szoktam álmodni. (Álmodozni igen, de az egészen más:D ) Ha álmodom is, biztosan nem emlékszem rá reggelre, ezáltal nem is gondolkodom rajta napokig. De mostanában... ez valahogy egész más... Mondjuk nem kell álomfejtőhöz járnom, hogy jelentéssel ruházzam fel ezeket az álmokat:)
Volt olyan, hogy maratont futottunk a családdal a pesti Váci utca környékén és én, mint rendesen, nem készültem el időben, ezért előre küldtem a családot. Utánuk is mentem, olyan forró jénai edénnyel a kezemben, hogy csak konyharuhával tudtam megfogni és amiben csokipuding szerű kulimász gőzölgött. Sportszerkóban, csinos vékonyan, forró jénaival a kezemben melegítettem be és váltottam a férjemet a Petőfi Sándor utcában...
Ez az álom nagyjából akkorra tehető, amikor elkezdtem a gyaloglást:)
A legutóbbiban, a maiban valamiféle nyers húst dolgoztam fel, nagyüzemi mennyiségben, de ez a része homályba vész az álomnak. Arra viszont emlékszem, hogy egyszercsak megjelent a nővérem a fiával és elmondta, kalapféreg fertőzésük van és bevett egy egész doboz, nagy tablettákból álló gyógyszert, amit vízben kellett volna feloldani és fürödni kellett volna benne...
(Megnéztem, létezik-e kalapféreg. De ilyen nincs is:D )
:))))))))
VálaszTörlés