Sosem gondoltam bele abba, milyen nehéz lehet egy papnak felkészülni a szentmisére, megírni a prédikációját. Egészen ma délutánig, amikor én magam is egy elmélkedés fölött töltöttem a fél napot, könyveket lapozgatva, imakönyvet olvasgatva, hol könnyezve, hol idegeskedve.
De megírtam, elküldtem és hálásan gondolok azokra az emberekre, akik nekünk ezt a szép feladatot adták. Mi ott leszünk március 23-án az Oktogonon, hogy tanúságot tegyünk.
Már csak azért kell imádkoznom, hogy sírás nélkül tudjam végigolvasni a saját tanúságtételemet:)
Erről írnál bővebben?
VálaszTörlésKata, most így hirtelen csak ennyit találtam:
Törléshttps://www.facebook.com/Keresztutazeletert
A lényeg, hogy március 23. 15.00 órai kezdettel Keresztút járás indul az Oktogontól a Hősök teréig, ahol szabadtéri szentmisét tartanak. A stációkat az Regnum Christi-hez valamilyen módon kapcsolódó családok mutatják be, többek között mi is. Nem kaphattam volna szebb feladatot, mint a 13. állomásról írni, amikor Jézust leveszik a keresztről és édesanyja ölébe fektetik.
Köszönöm Julcsi!
TörlésÉn pedig mély szomorúsággal hallom, amikor némely emberek ezt mondják: Á, a papok, egy nap dolgoznak egy héten...satöbbi. Tudniillik, vagyis nem illik, csak magyarázom: férjem is az, reformátusok vagyunk. És hála Istennek a hétfő kivételével( amikor éppen adminisztrációs munkát végez, vagy beteget látogat, tehát nem szervezett közösségi munka zajlik ezen a napon), minden más napon egy vagy több tevékenységünk van imaházban, templomban, családoknál, iskolába is betanít,és készül, szeretettel tölti be hivatását. Van eredménye is, a többség itt van, örömmel fogadja ezt, de elég, ha ritkán, mégis kapunk egy-egy ilyen beszólást...
VálaszTörlésÖrülök annak, amit itt olvastam. Különben mint mindig:)
Nem vigasz, tudom, de hallottam már így beszélni embereket pl. a tanárokról is. Pedig nekik sincs kevesebb feladatuk, mint gyerekeket nevelni és tanítani, talán épp a panaszkodók gyerekeit is.
Törlés:) Erre csak ezt tudom mondani: cseng a a fülemben, hogy Ó, az óvónénik...hát nekik ugyan mi dolguk?...ez meg én vagyok, mármint az óvónéni...( És minden nap áldott fáradtsággal telik, hogy a gyerekek élete szebb, tartalmasabb legyen, és ezáltal a miénk is.)
TörlésÖrülök, hogy értjük egymást:)