A tavalyi cserkésztábort túlélte (1) és nagyon jó volt, hogy meglátogathattuk egy fél napra. Jót tett a lelkünknek, hogy láthattuk, mennyire jól érzi magát és ugyan szenved a körülményektől, de képes átlépni a saját korlátait.
Az idén viszont nem volt szülői nap és telefont sem használhatnak, úgyhogy az égvilágon semmit nem tudunk róla és csak reménykedünk, hogy ugyanolyan jól érzi magát és mindene megvan, nem halt még éhen és bélgörcsöt sem kapott. Én még abban is reménykedem, hogy mindent sikerült bepakolniuk a hátizsákba az édesapjával, mert én, léha anya, foltvarrótáborban élvezkedtem az indulása napján, rájuk hagyva a bepakolás nehezét.
Holnap minden kiderül, mert végre hazajön és hosszú idő után végre megölelhetem. Ha hagyja....
(1) Visszanézve a tavalyi képeket, megdöbbentő, hogy mennyire megváltoztak egyetlen év alatt. Nagyok lettek. Még a legkisebb is.
Megértelek Julcsi! Mi az elsős lányunkat engedtük el cserkésztáborba teljesen nomád körülmények közé, mi sem tudtunk róla semmit egy hétig, de ő is túlélte.:D Sőt! Egy hete csak arról mesél.:) Szóval, nagyon úgy tűnik, hogy csak én aggódtam túl a dolgot, mert ő volt a világ legboldogabb gyereke, hogy ott lehetett.:D
VálaszTörlésDe ezt csak akkor tudja elfogadni az ember, ha már hazajött a gyereke. Addig az első verzió lép érvénybe:)))
Törlés