Mintha az utóbbi időben felnyitották volna a szemem...
~~~♥♥♥~~~
Az évfordulónkon, az étteremben ülve bámultuk egymást, amikor sorra tünedeztek fel a házasulandó párok, hogy megörökítsék életük sorsdöntő pillanatát a csodás naplementében. (A Kopaszi-gát erre is remek helyszín:) ) Mi csak egymásra mosolyogtunk és azt kívántuk nekik, legalább annyira szeressék egymást, ahogyan mi és akkor nem lehet baj. Aztán a homlokunkra csaptunk: Atyaég! Már 16 éve!!!! Ennyi idő után már nem illik szerelmesnek lenni:)
~~~♥♥♥~~~
Nem szeretem, hogy a nagymama folyton a nyomukban jár, hogy időt követel magának és ehhez ragaszkodik mindenáron, hogy "zaklatja" őket, mert úgy érzem, többen neveljük a gyerekeinket. Nem szólok érte, csak csendben zsörtölődöm és forrongok. Ám amikor a minap kettesben reggeliztünk Bendével egy nagyáruház nyitott teraszán és láttam egy kamasz, a srácainknál idősebb lányt andalogni és jóízűen beszélgetni, kacarászni a korosodó, kissé hajlott hátú nagypapájával, akkor rájöttem, hogy hagynom kell, hogy később ők is így élhessék meg ezt a viszonyt és a nagyszülők támaszai lehessenek, ha arra lesz szükség. Ha így, hát így. Ha ez kell ahhoz, hogy ők is elkísérhessék majd a nagyszüleiket bevásárolni és közben ilyen büszkén csillogó szemekkel, mosolyogva nézhessenek rájuk a nagyszüleik, hát akkor így.
~~~♥♥♥~~~
Mintha Valaki felnyitotta volna a szemem...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése
Szívesen veszem, ha írsz.
Biztosan elolvasom. Néha kétszer is. Vagy háromszor. Vagy még többször:)