Imádom, hogy ugyan folyton menekül előlünk és gyakorlatilag csak veszekedni tudunk egymással és elindul akár 2 perccel előttünk, csak hogy ne kelljen velünk mutatkoznia, mégis: sosem mulasztja el, hogy elköszönjön tőlem, keresztet rajzol a homlokomra, ahogy én is az övére és lehajol hozzám, hogy puszit is adhassak a homlokára a kiskereszt után. Ebből a ragaszkodásból tudom, hogy azért mégiscsak szeret.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése
Szívesen veszem, ha írsz.
Biztosan elolvasom. Néha kétszer is. Vagy háromszor. Vagy még többször:)