14

Ennek a bejegyzésnek még június 5-én kellett volna megszületnie. Csakhogy akkor nem értem rá, mert meglepetés utazást szerveztem Férjúrral karöltve, épp az ünnepeltnek. Aki már egészen kicsi gyerekként Velencébe vágyott. Hogy miért, ne kérdezze senki, szerintem még ő maga sem tudja rá a választ.

Mindezt sikerült egészen az utolsó utáni pillanatig titokban tartani a gyerekek előtt, szövetségesként beavatva az óvónéniktől kezdve, a tanárokon át, még a parkolóőröket is. A meglepetés a gyerekek arcán, a döbbenet, az ocsúdás, majd az öröm és a fülig érő vigyor, amikor kinyitottuk a kölcsönzött lakóautó ajtaját, leírhatatlan, megfizethetetlen és megismételhetetlen élmény. Mindegy is lett volna, hogy hová megyünk, a cél akár csak Érd is lehetett volna, maga a meglepetés óriási volt. Először csak annak örültek, hogy nem kell két napig iskolába menniük, meg sem kérdezték, hová megyünk, mi meg nem is firtattuk. A második döbbenet akkor ült ki az arcukra, amikor az út felénél rávezettem őket, hová is tartunk. Bende hitetlen, csodálkozó tekintetét nem adnám semmiért. Nyilván tagadni fogja, amikor ezt elolvassa, de aznap már másodszor láttam elhomályosodni a szemét.

Ezután már akár rossz is lehetett volna a nyárindító kiruccanásunk, de az nem lehet, hogy ami ilyen jól indul, rossz legyen! Remekül éreztük magunkat, csodás volt az idő, simogató a tenger és minden úgy volt tökéletes, ahogy volt.

Indulás előtt, fülig érő vigyorok.

Elnyomta a buzgóság, hosszú volt az út.

Selfivel ütötték el az időt:)

Velence: tömeg+tömeg+tömeg. De azért gyönyörű.

Megkapta, amire vágyott

Az O sole mio, gondola nélkül is O sole mio:))

Egy a sok híd körül.

Sok sikátort láttunk, mily' meglepő, de ez volt a legszűkebb.

A lakóautóban az a rossz, hogyha egyszer leraktad, akkor már nem szívesen mozdulsz ki a kempingből. Viszont Jesolóból remek busz- és hajójárat megy Velencébe. Persze majdnem két órás és kellően fárasztó.

Ez a látvány csak annak jár, aki hajlandó hajnali ötkor ébredni. Azaz nekem:)

Egyedül a parton, sirályok és rákok társaságában... megfizethetetlen élmény.

A legkirályabb családfő. Kitalálta a lakóautót, megszervezte az utat, társ volt a titkolózásban és hát végigvezette az utat.
♥♥♥

Hazafelé Triestnél álltunk meg, hogy még egy utolsó ebédet készítsek a lakóautóban. A látvány pazar.

Onnan látszik, hogy már nem kislány, hogy a legfontosabb az volt neki, hogy kellően lebarnuljon:)

Hazafelé azért ugyanúgy örültünk a balatoni naplementének is.