2015. január 9.

A korom előrehaladtával bölcsülök. Vagy mi?

Ezt csak azért, mert mióta olvastam a facebookon ezt a Meryl Streep/nek tulajdonított gondolatot, gyakran említem beszélgetésekben, hivatkozok rá, de pontosan idézni sosem tudom. Facebookon pedig visszakeresni bármit is, teljességgel lehetetlen. De ma ismét elém ugrott és úgy gondoltam, itt a helye, hogy biztosan meglegyen. Már csak azért is, mert csöppnyi bölcsességem eljutott erre a szintre: csak azzal foglalkozni, aki és ami megérdemli, a többi miatt kár idegesíteni saját magamat. Merthogy én még ezt is hozzátenném: nem akarok mindenáron megfelelni másoknak és ha nem felelek meg másoknak, nem idegesítem rajta magamat és hánykolódom éjszakánként. Mert igen, ilyen is van, azaz volt.

 "Bizonyos dolgokhoz nincs már türelmem. Nem azért, mert arrogáns vagyok, hanem egyszerűen azért, mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomorítanak vagy fájdalmat okoznak. Nincs türelmem a cinizmushoz, a szélsőséges kritikához és bármiféle elváráshoz. Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám. Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak, vagy manipulálnak. Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlenséget és az üres gazsulálást. Nem érdekelnek a pletykák. Gyűlölöm a konfliktust és a hasonlítgatást. Egy olyan világban hiszek, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett, ezért elkerülöm a konok és rugalmatlan embereket. A barátságban nem állhatom a lojalitás hiányát és az árulást. Nem jövök ki azokkal, akik képtelenek bátorítani és dícsérni. Untatnak a túlzások és nehezen viselem azokat, akik nem szeretik az állatokat. És mindezek felett, nincs többé türelmem azokhoz, akik nem érdemlik meg a türelmemet."
(Meryl Streep)

2 megjegyzés :

  1. Nagyon köszönöm, ezt elmentettem! Én is tudnék mesélni a nem alvásokról, gombócokról a hasamban, de már egyre ritkábban érzem.... :-)

    VálaszTörlés

Szívesen veszem, ha írsz.
Biztosan elolvasom. Néha kétszer is. Vagy háromszor. Vagy még többször:)