Még ilyet!

~~~♥♥♥~~~

Az milyen, hogy a tolvaj, aki elvitte a folyosóról Apa szinte vadonatúj cipőjét, a lépcsőfordulóban hagyta a sajátját és az "újban" sétált ki a házból? 

Legalábbis erre gondolunk, lévén, hogy az "elhagyott" cipő aznap tűnt fel a lépcsőfordulóban és azóta sincs gazdája. Apa még a méretét sem restellte megnézni. Ugyanaz.

Azt hiszem, ki fogom tenni a babakocsihoz tartozó lábzsákot és esővédőt egy szatyorban és ráírom: "Kedves tolvaj úr! Ezt itt felejtette a legelső alkalommal!"

 Kép forrása: Walter Melone blog - Hogyan lopnak? című írása

~~~♥♥♥~~~

Légy becsületes!

~~~♥♥♥~~~

Erről beszélt Antal atya a tegnapi evangéliumban. 

Én pedig megnyugodtam, mert a fiúk betegek ugyan, itthon is maradtak, de legnagyobb gondjuk az volt, hogy akkor most mi lesz az iskolával? Mert dolgozat lesz angolból. Meg akkor hogy fogják bepótolni a leckét? 

Ők így becsületesek, a maguk módján. Amit csinálnak, azt szívvel-lélekkel csinálják, mégha nekem néha nem is úgy tűnik. Folyton elégedetlen vagyok, pedig nagyon is jó helyen vannak, jó irányba tartanak.

És ha valaki aggódna, hogyan is fogjuk eltölteni az időt, amit muszáj ágyban tölteniük (én bizony aggódtam az elején), megnyugtathatom: elég néhány 5-6-7 évvel ezelőtti képregény-újság, amiben még a rejtvények sincsenek megfejtve. Nyert ügyem van:)

~~~♥♥♥~~~

Túl szép volt, hogy igaz legyen

~~~♥♥♥~~~

Azt gondoltam, hogy végre kimásztam belőle. Hogy újra kerek lehet a világ. Volt lendületem, volt energiám, volt kedvem. Még mosolyogni is tudtam, nem csak jópofaságból, mások előtt.

Aztán jöttek az anyagi kiadások (fogszabályzók, adventi kirándulás, osztálypénz, jótékonysági est), egy kelekótya gyerek (zsinórban hagyta el a kulcsát, a karóráját (másodszor) és tegnap a pénzt), majd kiderült, úgy sejlik, elloptak egy pár cipőt a folyosóról. Ismét valamit. 

Kiderül, hogy a világ egyáltalán nem kerek, nem is ovális, hanem nagyon is szögletes. Tele aljas emberekkel. Akik ránkszálltak és akinek a miénk kell. Mert nekünk annyi van. 

És megint sírtam, zokogtam, veszekedtem, ordítottam kínomban.

És ilyenkor aztán szégyenlem magam, mert meginog a hitem. Mert ne mondja nekem senki, hogy azért mérik ránk a rosszat, hogy abból tanuljunk. Mert nem vagyunk rosszak, nem vagyunk elégedetlenek, nem lopunk, nem csalunk, nem vagyunk önzőek. Mi jók vagyunk. Egyszerű hétköznapi emberek. Akkor meg mit akarnak tőlünk? Hagyjanak végre békén! Újra nevetni akarok. Tiszta szívemből.

De most még csak sírok. Tiszta szívemből.

A fenébe is...

~~~♥♥♥~~~

A pöttyös az igazi

~~~♥♥♥~~~

Csak és kizárólag. Mindig nagy csomaggal vesszük, hisz nagy a család és mindenki  szereti. El is fogy két nap alatt, hiába veszünk egyszerre hármat is.

Egyetlen dolgot nem értek ezzel kapcsolatban: miért hűtjük az üres zacskót is???

~~~♥♥♥~~~

Bekövetkezett

~~~♥♥♥~~~

Mindig rettegtünk ettől a pillanattól.
Mert tudtuk, tudjuk, egyszer be fog következni.
Tudtuk azt is, ha egyszer itt az a pillanat, jaj! nekünk.
De legfőképp jaj! neki.
És mint általában az ilyen pillanatok, eljött ez is.
Eltűnt.
Hiába sírt-rítt, nem volt sehol.
Nem volt sem az autóban, sem a szatyorban, sem a nagymamánál.
Kerestük-kutattuk, telefonálgattunk, kétségbesetten vállvonogatva egymásra néztünk.
Jaj! Mi lesz most?
Mit tehetnénk?
Apa végigjárta a hazafelé megtett utat.
És rálelt.
A lift sarkában lapult.
Azt gondolhatták volna, hogy egy koszos, büdös rongy.

Pedig dehogy!
Azaz mégis: egy drága és pótolhatatlan koszos, büdös rongy.
A szuszó!

~~~♥♥♥~~~

Mindössze egy szendvics

~~~♥♥♥~~~

Kedvelem azt a pasit, aki rábeszéli a feleségét, hogy menjen el arra a programra, amire tulajdonképpen vágyik, de mégsem tudja eldönteni, hogy szabad-e mennie, van-e ott neki keresnivalója, miközben otthon annyi a tennivaló. És nem elég, hogy rábeszéli, de még szendvicset is csomagol a feleségnek az útra, hiszen az utolsó pillanatban döntötte el , hogy mégis megy, ezért nem volt ideje reggelizni. Egy olyan szendvics ez, amiben érezni a szívet és a lelket, amihez még jár csokoládé is és meghámozott mandarin is, na meg egy flaska tea.

Az ilyen embert nem is csak kedvelni kell. Hanem szeretni. De nagyon.

~~~♥♥♥~~~

Csak itt, szinte csak nektek

~~~♥♥♥~~~

Valahogy a kreatív blogomra került az a bejegyzés, amit ide szántam. Rém ciki! Hogy lehettem ilyen balga és figyelmetlen?:)

Akkor vettem észre, amikor olyan ember is írt kommentet, aki nem is láthatná. Sebaj, egy kis önreklámozás nem árt:)

~~~♥♥♥~~~

Hivatalos

~~~♥♥♥~~~

Mától már hivatalosan is kiskamasz és megengedett neki minden ezzel járó sztárallűr. Na és megnézheti a karikás filmeket is a tévében:)

Isten éltessen drága fiam!

~~~♥♥♥~~~

Modell

~~~♥♥♥~~~

Miközben a fonalaimat fotóztam, odasomfordált mellém és kérte, fényképezzem le az új tudományát. Még azt is mondta: csíííz:)

És ha már fotóztam, mutatom is, mert annyira édes, bájos és egyben huncut is:)

~~~♥♥♥~~~