Pillangó

Egy reggel arra ébredt, hogy mindenki sürög-forog körülötte, mindenki ideges, mindenki ünneplő ruhába öltözött, mindenki egyfolytában az óráját nézi és egyre csak azt hajtogatja, siessünk, siessünk. Nem tudta, mire vélni a dolgot, csak nézett jobbra, nézett balra, de úgy látszott, senki nem akarja elmondani neki, mire ez a nagy idegeskedés, nem is foglalkoztak ővele. Mit sem törődve a felfordulással, békésen megitta a kakaóját, leült játszani és puszit nyomott édesapa és a tesói arcára, amikor azok végre elindultak.

Akkor lepődött csak meg igazán, amikor édesanyja megkérdezte tőle, melyik csinos ruháját szeretné felvenni ezen a különleges napon. Különleges? Mitől lenne az? Ez is csak olyan, mint a többi, mióta megszületett. Amikor felöltöztek, még furcsább dolog történt, anyuka ugyanis az ölébe ültette és imádkoztak, kérték a Jóistent, hogy minden rendben legyen az óvodában és segítse őt, amíg anya nem lehet vele. Mi az, hogy nem lesz velem az anya? Á, anya szeret engem, úgyse tenne ilyet!

Aztán minden olyan gyorsan történt. Hirtelen az oviban voltak, bementek abba a szobába, ahol az a sok játék van, ott volt egy csomó gyerek meg egy csomó anyuka, még néhány nagypapa és nagymama is, ő meg azt sem tudta hova nézzen. Nem is nézett sehova, inkább befúrta az arcát anya nyakába. Azt gondolta, ha ő nem lát senkit, akkor őt sem látják. Nem, nem akarok menni játszani! Hagyjatok békén! Minek hoztál engem ide, anya! Vigyél haza, de most rögtön!-gondolta magában, de közben meg csak a fejét ingatta és fúrta, fúrta az arcát anya nyakába, miközben szorosabban ölelte.

De álljunk csak meg, valaki reggelit emlegetett, meg oroszlános tányért. Na, ez már egy kicsit érdekesebben hangzott. Résnyire nyitotta a szemét és kikukucskált anya nyakából. Már majdnem minden kisgyerek ott ült a kicsi asztaloknál a kicsi székeken. Szép lassan ő is odaaraszolgatott, lopva, lecsüccsent az egyik székre és szégyenlősen visszamosolygott arra valakire, aki a kenyeret osztogatta. Majd a kérő szóra felállt ő is és büszke volt, mert tudott keresztet vetni és ugyan ezt az éneklős imádságot ő még nem ismeri, de majd megtanulja.

Most, hogy már nem takarta a kilátást az a finom, óvó nyak, jobban körülnézett és talált is kedvére való játékot, nagyon sokáig kirakózott anyával az asztalnál, amikor megint valami váratlan történt és ki kellett menni a mosdóba, pisilni kellett meg kezet mosni, meg cipőt cserélni. 

Mi van már megint? Minek ez a sok hercehurca? Már épp kezdtem belejönni a játékba, amikor ezek a tudomisén kik azt kérik, csináljam ezt, meg csináljam azt. Minek? Máris megyünk haza? Anya, most mi van? Miért fogjam meg annak az idegen kislánynak a kezét? Ő nem a barátom. Most hova megy ez a sok gyerek? Anya, te is jössz velem? Ja, arra a jó kis udvarra megyünk, ahol tegnap a virágot ültettem a nagyival? Ja, az nagyon jó! Megmutatom a virágomat, gyere! El akarsz menni? Tényleg? De én még maradni akarok és játszani az udvaron. Maradhatok? De jó! Majd gyere és hozzad apát is magaddal!

Jó, jó itt játszani, de nem ismerek senkit. Pedig pisilnem kéne. De kinek szóljak? Inkább elbújok ide a csúszda alá. Jaj, a Réka néni észrevett. Már jön is felém. Jaj, nem bírom visszatartani! Csupa pisi lettem. Nem mertem szólni, Réka néni. Jó bemegyek veled, de a sírást nem tudom még abbahagyni. A pillangó az én jelem, ott a száraz bugyim. Te vedd le! Te mosd meg az arcomat. Ó, Réka néni, jól esett ez a hideg víz! Már nem is sírok. Visszamehetünk, de azért ne engedd el a kezemet!

Végre megjött apaaaa és anyaaaa. Úgy szeretlek benneteket! Gyere, apa, neked is megmutatom a virágomat!

Máris be kell menni? De kár! Apa, én a te kezedet akarom fogni. Már soha többé nem akarom elengedni. Na jó, még kezet mosok! Ebéd? A gyerekekkel? Ha ők is mennek, akkor megyek én is. Ajaj, becsukták az ajtót. Most mi lesz? Megvárnak engem apáék? Biztosan itt vannak még, mert néha bekukucskálnak azon a pici ablakon, ami az ajtón van. Finom volt ez a paradicsomleves. A tészta sem volt rossz, de fogalmam sincs mik azok a zöld kis izék a szószban. Jó, imádkozzunk megint. Jaj, nem hoztunk fogkefét! Mi lesz most? Majd bámulok Zsuzsa nénire, de egy szót sem fogok szólni hozzá. Majdcsak kitalálja, mi a bajom. Á, nem találta ki, de béna! Inkább kimegyek apáékhoz. Hozzájuk se szólok egy szót se, csak mutogatok a számra. De okos az anya, kitalálta, hogy nem hoztunk fogkefét és én nem tudtam fogat mosni ebéd után. Holnap hozunk? Oké, de el ne felejtsük! Igen, indulhatunk, de az új fehér szandálomat ne vigyük haza? De! Vigyük, úgysem jövök ide többet. Holnap???? Dehogy jövök én ide holnap? Meg máskor sem. Na jó, visszateszem a szandálomat, de többet úgysem jövök. Majd meglátjátok!