Kellemesen langyos, szeptemberi éjszaka, kivilágított belváros, négyezer ember, felfokozott hangulat.
A színpadon különféle műfajban ugráló, vonagló, táncoló művészpalánták és már harcedzett művészek váltják egymást, majd jön a kihagyhatatlan bemelegítés.
A fantasztikus tüzijáték után eldördül a startpisztoly és megindul a tömeg. Köztük az én két szerelmetes gyermekem és a szerelmetes férjuram. Mi a járdaszélen, perecet rágcsálva szurkolunk.
Levente eliramlik, fittyet hányva az édesapai intelmekre, 30 perc és 44 másodperc múlva be is ér a célba, mely az 5,6 km-es táv végén van. Liheg, fújtat, de az arcán leírhatatlan az öröm.
Bende édesapja pátyolgatása mellett kocogja végig a távot, mi tagadás, nem egy sportember. Ám kicsivel több, mint 40 perc után ők is bevánszorognak a célba. Bende is liheg és szakad róla a víz, az arcán a kitörő öröm mellett (hogy végre vége:D), a minekkelleznekem érzést látom. De mindegy is, mert megcsinálta.
Kiapadhatatlan öröm és büszkeségforrás ez nekem.
Jó kis befejezése volt ez egy amúgy kissé zilált napnak. A lelkesedés a tetőfokán, ami kitart másnapig és be is neveznek a minimaratonra. Talán egy olthatatlan szerelem kezdete ez.
gratulálok, nagy teljesítmény ez - én csak tudom, elkezdtem futni a nyáron, hát még sose jutottam 5 km közelébe sem, de már meg vagyok lepődve magamon :-))
VálaszTörlésklassz program lehetett!