2012. április 17.

Dícséret

Panniék megkapták a harmadik negyedévi, írásos értékelésüket. (Ez új, a régi suliban ilyen nem volt.) Legszívesebben az egészet leírnám, úgy, ahogy van, mert rettenetesen, kimondhatatlanul büszke vagyok. De inkább csak néhány szösszenet, a számomra legkedvesebbekből.

Köszönöm neked, hogy azon gyerekek közé tartozol, akik miközben vidámak, meggondoltak is tudnak lenni.

Örülök annak, hogy mindig igényes mondatokat alkotsz a szépírás házi feladatodban.

Nagy csodálattal szemlélem, ahogy szebbnél szebb alkotások kerülnek ki a kezed alól.

Bármihez is fogunk, mindig lelkesen, kitartóan, türelemmel dolgozol. Ezt számomra nagy öröm látni, még akkor is, ha ritkán fejezem ezt így ki feléd. Köszönöm a kedvességedet, figyelmességedet, szorgalmadat. Nagy támaszom ez az osztálymunkában.

Jó csapatjátékos vagy, együtt tudsz örülni a vigadozókkal és együtt tudsz szomorkodni a szomorkodókkal. Igazi sportemberhez és keresztényhez illően viselkedsz.

Őszintén érdeklődsz Jézus tanítása iránt, és azt a viselkedéseddel, magatartásoddal meg is valósítod. Kérem rád az Úr áldását, hogy ez az érdeklődésed és Jézus iránti barátságod egyre növekedjen.

Csupa-csupa bátorító mondat, tele dicsérettel. Az az egy-két irgum-burgum el is törpül mellettük. Újra és újra hálát adok Hajnalka néniért!


15 megjegyzés :

  1. Csodálatos, személyre szóló mondatok!! Veletek örülök!!!!
    (Nálunk ez úgy működött, hogy aláhúzkodtak ilyen szavakat: megfelelő, érdeklődő, egyéni...csupa sablon.:(( Ennyi erővel számokat is írhattak volna )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, régen nekünk is olyan volt. Utáltuk. És elárulom, hogy a tanárok is utálták:(

      Törlés
  2. hát én ezt megkönnyeztem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is, mindannyiszor, ahányszor csak újra olvasom:)

      Törlés
  3. de jó, gratula, Panninak elsősorban, meg Hajnalka néninek is ezekért a mondatokért. neked meg, h megtaláltad Hajnalka nénit és a sulit Panninak :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem jár legkevésbé, hisz az érdem Pannié. Nekem inkább a szememre kéne vetni, hogy csak a rosszat veszem észre és nem ezt a rengeteg jót. Amit én tudok, nagyon is jól, csak hajlamos vagyok a rosszra fektetni a hangsúlyt:(

      Törlés
  4. Hű, ez a Panni tényleg egy csudalány :)

    VálaszTörlés
  5. Egyébként én szívesen olvastam volna az egészet is, legközelebb ne fogd vissza magad :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csudalány, bizony:)
      Leírhatnám az egészet, de az már dicsekvésnek hatna:) (Nem, mintha így nem:D)

      Törlés
  6. Ez egy igazi szöveges értékelés. Ahogy Bruercsi mondja, régebb nálunk is ilyen aláhúzogatós volt... brrr... Ügyes, szeretnivaló leányzód van, dehát én ezen egy cseppet sem csodálkozom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én viszont mindig rácsodálkozom, mert mindig tud újat mutatni, még nekem, az édesanyjának is:) De ez így jó.

      Törlés
  7. Wow! Ez szuper! Szívből gratulálok Pannihoz! Tényleg nagyon szép, személyre szóló értékelést kaptatok! Nálunk a régi suliban még csak aláhúzás sem volt, egyszerűen kinyomtatták és beragasztották az üzenőbe. Lehangoló volt nagyon.
    De egy ilyen szuper értékelést nagyon tudnék szeretni. :o))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elhiszem, Kata! Ez a régi rendszer a legbutább rendszer volt, amit csak kitalálhattak. Még akkor is, ha jót akartak, nagyon hülyén sült el. Igaza van bruercsinek, akkor inkább a jegyek.

      Törlés
  8. epp azon gondolkodtam a minap, hogy ha valami nem jo, akkor az ember (akaratlanul is) tok sok energiat fektet abba, hogy elmondja a gyereknek, hogy mi a baj. es ezek valojaban marginalis dolgok, csak ott epp akkor tulzott figyelmet kaptak. egy ilyen ertekelesben benne van, hogy leult, nagy levegot vett es figyelt, tenyleg Pannira gondolt, ezzel megadta azt, hogy igazan mi a fontos es mi nem. es ennek sulya van.
    arrol nem beszelve, hogy az mekkora ajadek, amikor a te egyszeri es megismeltelhetetlen gyerekedet mas is PONT ugy latja mint te.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez az utolsó mondat így nem fogalmazódott meg bennem, de tényleg nagyon igaz. Ezért szeretem annyira Hajnalka nénit.
      És a többi is nagyon igaz, mert amikor ezt már maguk is észreveszik (nálunk a fiúk ilyenek már) és ezt jól az orrod alá dörgölik, azaz vice-verza megy a dolog, akkor leülsz és elgondolkodsz, hogy tényleg, mennyire igazuk van. És megtudod, hogy gyakran okosabbak nálad a gyerekeid:))

      Törlés

Szívesen veszem, ha írsz.
Biztosan elolvasom. Néha kétszer is. Vagy háromszor. Vagy még többször:)