Az a jó abban, ha az embernek a barátnője a terapeutája, hogy olyan dolgokat is elhisz neki, olyan dolgokat is elfogad tőle, amit másoktól, egy idegentől sosem. És hogy szembesülnie kell saját magával, az kegyetlen. Szükséges, de fájdalmas. Ám felemelő és önbizalomnövelő is egyben.
A kezelés kranioszakrális része zseniális, képes vagyok bealudni az egy óra végére és olyan kipihenten, boldogan ébredni, mint ami ritkán esik meg az emberrel.
Azt is nagyon élvezem, amikor köpölyözés közben masszíroz.
Meg azt is, hogy képes vagyok azt érezni nála, hogy vagyok valaki, érek valamit.
De a házi feladatai! Na, azok kemények.
Az első és legfontosabb például az, hogy reggelente nézzek bele a tükörbe és mondjam azt magamnak, szeretlek. Nehéz és még nem nagyon megy.
Van egy másik is, amit még mindig nem tudtam megcsinálni: összeszedni és felírni a jó és rossz tulajdonságaimat, úgy hogy az első alkalom után úgy engedett utamra, hogy ne bántsam magamat. Hát hogy lehetne ezt megcsinálni?
Mindeközben meg azt érzem, hogy jól vagyok, sokkal jobban. Képes vagyok olyan gondolatok megfogalmazására, amik a saját szememet is felnyitják és eljutni oda, amit a lassan 37 év alatt sem vallottam be magamnak: ha már jól leszek, akkor ki fog engem sajnálni? és ha nem sajnálnak, akkor hogy fognak rám figyelni?
Az önismeret piszok nehéz. De ha jó kezekbe kerülsz, akkor el tudod hinni, hogy van remény és úgy is lehet élni, hogy szereted és elfogadod saját magadat
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése
Szívesen veszem, ha írsz.
Biztosan elolvasom. Néha kétszer is. Vagy háromszor. Vagy még többször:)