Ismét, immár harmadszorra segédkeztem egy lelki napon Panniék osztályában.
Néhány hete összegyűlünk, mi anyukák, témát választunk, ötletelünk, szervezünk.
Nagyon készültünk rá most is, de ez a tegnapi valahogy nem jól sikerült. Emészt a bánat, hogy elrontottam, nem jól csináltam, sőt! rosszul csináltam. Azt hiszem, többé nem vállalom ezt a megtisztelő feladatot.
S közben elgondolkodom azon, hogy merre is megyek, jó-e ez a nagy őszinteség és önbizalom. Merthogy a múltkori közgyűlésen simán lebirkáztam az ott jelenlévő kilencven embert (tényleg azok voltak egyébként, de semmi jogom ezt közölni is velük), most meg leszedtem tizenhat gyerek fejét, mert már elegem volt abból, hogy a lelkünket kitesszük értük és képtelenek nem beledumálni, szótfogadni, nem visszabeszélni és együttműködni (ez is igaz volt, de ehhez sem volt jogom). Jó ez így? Nem. Ki vagyok én, hogy megmondjam a tutit bárkinek is? Senki. Úgyhogy meg kell tanulnom csendben maradni:)
Julcsi, ez az ország most arról szól, hogy mindenki hallgat. Hallgatunk az igazságról és hallgatunk a hibákról, amiket vétünk. Nem kell mindig megmondóembernek lenni - de bizonyos pillanatokban nem lehet hallgatni.
VálaszTörlésTegnap este nagyon sokáig gondolkodtam, hogy elküldjek-e egy levelet, ami harminc embernek szólt, mert én is úgy éreztem, nincs jogom felállni és véleményt képviselni, ki vagyok én, hogy pont én szólaljak meg - de aztán mégis elküldtem, arra gondolva, hogy ha ez hibás lépés, akkor majd nyilvánosan belátom és elnézést kérek - mert bizonyos pillanatokban nem lehet hallgatni. És az történt, hogy ma délelőtt egy csomó ember válaszolt arra a körlevélre, és minden válaszban benne volt így vagy úgy: köszönjük, hogy megírtad. És persze szerencsés vagyok, mert az esetek többségében senki nem áll fel és nem mondja azt, hogy igazad van, de a lámpásokat akkor is meg kell gyújtani.
Uff. :-)
Az a fejem homokbadugásának számít, ha én bárki mellé odaállok, ha egyetértek vele, csak ne nekem kelljen kimondani az első szót?
TörlésVálaszd azt a szerepet, ami neked és a szeretteidnek az adott pillanatban megfelelő. Te aztán igazán az az ember vagy, aki joggal hallgathat a szívére. :-))
VálaszTörlésHát, néha nem tudom... Hallgathatnék az eszemre is néha. Márha lenne:))))
TörlésÉsz? Ugyan mi az? Megy a kukába a végén. A szív viszont felszáll a Teremtőhöz.
VálaszTörlésEz szép. És igaz:)
TörlésSzerintem sincs igazad! Ki kell allni, ha ugy gondolod, hogy valami nem jo. Es ha masnak legalabb annyira fontos az igaza, akkor neki is ki kell allnia veled szemben. Az igazsag nem valami demokratikus ajandek, ami alanyi jogon jar. Azert harcolni kell.
VálaszTörlésNem lehet allandoan sunyulni es keresni, hogy minimalis erofeszitessel hogy bujhat ki az ember.
A gyerekeknek pedig igenis kell a kemeny kez, es meleg sziv. Annyira sajnalom a mai fiatalokat, akiket a szulok, `ezek mar felnottek` attituddel magukra hagynak, pusztan lustasagbol, a felelosseguk fel nem vallalasaval. A gyerekek pedig nem tudjak mit csinaljanak, rossz szerepeket keresnek es probalkoznak. Ne varj azonnali eredmenyt, csak csinald szepen tovabb a dolgot. Igenis erezniuk kell, hogy ez fontos. Annyira keves dologrol latjak, tapasztaljak, hogy fontos.
Az a fura, hogy en tegnap, meg elotte pont errol kellett beszeljek a gyerekkel. Es annyira megrazo volt, hogy miutan lekiabaltam a fejet (jogosan:-P) megrazta magat es igyekezett rajonni, hogy miert is viselkdett ugy, ahogy. Es annak ellenere, hogy buntetest kapott, lattam, hogy konnyebb lett a szive. Az ember nem masoknak tartozik elszamolni, hanem es ide te mast mondasz mint en, de a lenyeg, hogy maganak.
Ezeknek a gyerekeknek vannak szüleik, vannak tanárai, papjaik. Én, aki csak egyetlen napon találkozom velük egy évben, nem tehetem meg, hogy lekiabálom a fejüket.
Törlésmeg mindig nem ertem miert ne tehetned meg. csak mert nem illik? ha a gyereked bajban van es te nem vagy ott, akkor te mit gondolsz arrol a szulorol, aki akar ugy hogy leuvolti a gyereked, de helyesen jar el?
TörlésUtálnám:)
TörlésÉs igen, nem illik. Pontosabban nem az én dolgom ez, vannak erre nálam érdemesebb emberek.
most nagyon magam ellen beszelek, mert en is kinosan ugyelek, hogy ne lepjek at hatarokat, ne szoljak bele masok dontesebe, de van, amikor at kell lepni. es szerintem nem tesz senkit erdemesebbe erre, hogy tanar, pap... a szulo, az mas ugy.
Törlésegyebkent erdekes lenne, hogy mi volt a viszhangja.
Teljesen egyetértek Kicsodával! Julcsi, most akkor abba gondolj bele, hogy nem birkáztad le a kilencven embert, nem szóltál semmit, nem szedted le a tizenhat gyerek fejét, csöndben maradtál és csak néztél nagyot, magadban dühöngve. Jobb lett volna a közérzeted ott akkor vagy most? Nem azon morfondíroznál, hogy azt kellett volna teni amit megtettél? Nem bántana, hogy ezeknek soha senki nem mondja meg mit gondolnak róluk, mit művelnek? Szerintem bántana. Nagyon is! És ha már egy is elgondolkodott, már megérte!! Igenis jól tetted, tessék a szívedre hallgatni.
VálaszTörlésNagy ölelés! :)
Igen, azt hiszem, jobb lenne. Mert tényleg úgy érzem, nem volt ehhez jogom. Persze bántana, hogy milyenek is ezek az emberek. De most meg az bánt, ahogy én bántam velük. Ez szerintem rosszabb, mert őrlődöm:(
TörlésMegértem a vívódásod, mert én pont így éreznék ebben a helyzetben mint Te.Ha a stílus ahogyan a mondandódat tálaltad nem volt bántó meg hasonlók, akkor nincs min keseregni.
VálaszTörlésNem tudom, hogy stílusos volt-e. Így utólag visszagondolva, nem, de ezt már lehet a lelkiismeret-furdalásom mondatja velem.
TörlésKülönben is, újabban mindenkinek jogai vannak, kötelezettség lassan nulla...
VálaszTörlésElkezdtem írni nemrég egy naplót, na jó, blogot, szinte éppen egyidőben azzal, hogy mindenki más már beleunt, vagy újabb eszkozt talált az önkifejezésre, nem is lényeges, inkább az, hogy azért kezdtem ezt a dolgot, mert olvastam itt is, ott is érdekességeket, kezdtem megjegyzéseket írni, s rájöttem, vannak jó gondolataim, mert jókat olvasok. Csakhogy aztán kiderült menet közben, hogy ennek nem mindenki örül...és azóta hadakozom magammal, hogy akkor feleljek-e vagy sem, mert van, aki biztat, hogy hajrá, én meg csak gondolkodom, hogy ki vagyok én, hogy megmondjam a tutit. Nem is azt akarom megmondani, csak egyszerűen van,amivel egyetértek, van, amivel nem, és akkor azt megfogalmazom....
Kicsit könnyebb a virtuális világban, a mindennapokban elég gyakran kellemetlen helyzetbe hozom magam azzal, hogy nem tudok poénnal elütni dolgokat, vagy éppen akkor kifogásolok valamit, amikor a nép ujjong, hogy hű de profi dolog volt.
Szóval, halkan mondom, mert talán semmit sem lendít az ügyön, és borzasztó hosszúra is sikeredtem:)- az igaz, hogy meg kell keresni a legjobb módszert, legalkalmasabb időt, mégis amellett döntenék, hogy ha javíthatunk a dolgokon, mondjuk ki véleményünket, még akkor is, ha nem leszünk szimpatikusak...
Magamat is biztatom, persze.
Üdv, és el kell engedni a dolgot- véletlenül semmi sem történik!