Tanúságtétel

13. állomás 

Jézust leveszik a keresztről és édesanyja ölébe fektetik

"Minden este úgy fekszem le és minden reggel úgy ébredek, hogy rábízom magam Istenre és arra kérem, segítsen hasonlatossá válni az ő édesanyjához. Legyen támaszom, hogy tudjam feltétel nélkül szeretni a gyermekeimet, hogy értük bármit képes legyek megtenni.

Nem kérhetem, hogy ne érje őket szenvedés, hogy soha ne tapasztalják meg, milyen a fájdalom vagy hogy arcukat soha ne áztassák könnyek. Ha ezt kérném, a gyermekeink nem tanulnának meg hálásak lenni, nem tudnának alázatosan, tiszta szívvel reménykedni. Ehelyett azt kérem, hogy mindig legyen erőm, hogy elcsitítsam őket, ha félnek, ápoljam, ha betegek, megnyugtassam, ha bánatosak. Szeretettel és példamutatással tudjak nekik határokat szabni, segítsek nekik elviselni és hordozni a saját keresztjüket, de ne vigyem helyettük.

Pontosan úgy, ahogyan Mária tette az ő egyszülött fiával. Az ő példáját követve rajzolok én is minden reggel keresztet a gyermekeim homlokára, nehéz de hittel teli útjukra engedve őket.

Add Uram, hogy az Isteni kegyelemben reánk bízott gyermekeket helyesen vezethessük és jó példával járjunk előttük. Adj nekik egészséget, boldogságot, hitet és szeretetet, igazi lelki életet. Te, aki az anyaság érdemét és dicsőségét adtad nekünk, állj mellettünk! Ámen"

Szerintem a leghálásabb stáció lett a miénk. Csak ne sírjam el... csak nem sírjam el... csak nem sírjam el....