Folyik az orra. Nem vészes, de már rákvörös. Felajánlom neki, hogy maradjon itthon, legalább egy napot pihenjen, ennyit megengedhet magának.
Még reggel, az ébresztésnél is győzködöm, hogy maradjon legalább egy napot. Nem, mert nehéz pótolni, mondja. Talán igaza is lehet, mert ma nyolc, nem könnyű órájuk lenne (nulladikban mondjuk egy sem könnyű...). De én gyanítom, hogy inkább nem akarja veszni hagyni a kivívott privilégiumát, miszerint egyike az osztályból annak a három gyereknek, akik még sosem hiányoztak és egyszer sem késtek el. Ez is valami ám! Tavaly ezért kapta az egyik oklevelét. Úgy hiszem, most is erre pályázik:)
A múltkor nálunk is ilyen fordított párbeszéd zajlott, mondtam is a nagynak, nem normális ez, h én mondom, h deee, maradj itthon és ő nyafog, hogy neeeem, elmegyek suliba :-)
VálaszTörlés