Reggeli rutin kész, mosás a gépben, ebéd már a tűzhelyen rotyog. Már csak arra várok, hogy felébredjen, aki itthon van, addig jól megérdemelten nosztalgiázom.
Például azon, hogy három évvel ezelőtt vettem azt a cipőt, amit még ma is örömmel nyúzok. Hiába, én már nem változom. Vagy csak egy kicsit:)
Elvittem magammal az utolsó somogybabodi nyaralásunkra is. Még belegondolni is jó érzés, hogy sok éven át mennyire, de mennyire kedvesek voltak hozzánk a vendéglátóink és hogy azóta náluk is mennyi minden változott, férjhez ment a lányuk és nagyszülők lettek.
Nemsokára már Emmit láthatjuk csibészkedni, ahogyan annak idején Vercsit, akiről ma már el sem hiszem, hogy volt ilyen aprócska is, hisz mára már kész nagylány, aki mindent akar, amit a nővére, pl. mobiltelefont, körömlakkot, észrevehető nőiséget. Ma már nem is babusgathatjuk, el sem altathatjuk.
Arról, hogy két éve ilyenkor mit is csináltunk, csak kutyafuttában tennék említést, mert amit akkor átéltünk, arra nemes egyszerűséggel csak annyit mondhatnék: nem semmi.
Persze jó dolgok is történtek velünk, úgymint a legemlékezetesebb barlanglátogatásunk, ami tulajdonképpen nem is jó, de közben meg mégis.
A tavalyi évet majd jövőre elemezgetem:)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése
Szívesen veszem, ha írsz.
Biztosan elolvasom. Néha kétszer is. Vagy háromszor. Vagy még többször:)