Ó ó ó ó ó

Mi volt ma az ebéd az oviban? Na mi? Hát szilvásgombóc:))))



Csak azért, hogy Vercsi biztosan ne felejtse el, hogy színházban volt:)

Itt vagyunk

Szerda óta folyton ezt énekli:))))



(Egyébként döbbenetes, hogy -nézve ezeket a felvételeket- tényleg ugyanaz a díszlet:D)

Padlás

Egy kisleánynak először színházba menni óriási élmény.

Még akkor is, ha nem a régi nagy szereposztás-beli és utánozhatatlan színészek játszanak, még akkor is, ha nem mernek hozzányúlni a karakterekhez, még akkor is, ha ez a mostani szereposztás harmatgyenge, még akkor is ha ezt a darabot már 20 éve nem veszik le a műsorról, még akkor is ha a díszlet is 20 éve ugyanaz. 

Ez a kislány még így is tátott szájjal fogja végignézni és lelkesen tapsol és folyamatosan kérdez és folyamatosan énekel. A szülei pedig ugyanúgy fogják a könnyeiket morzsolgatva nézni, az ő lelkesedését. A testvérei pedig ugyanúgy végignézik, ahogy évekkel ezelőtt, talán még az is eszükbe jut, hogy ők ugyanígy álltak a széksorok között és ők is táncoltak és ők is visszaintegettek, ahogyan most a kishuguk. Őket nem érdekli az a 20 évvel ezelőtti előadás, ahol a régi nagyok játszottak, az elsők. Ők nem fogják elavultnak látni a díszletet. Ők nem akarják, hogy változtassanak a karaktereken. Mert nekik így jó, ahogy van, ők így szeretik, ahogy van. A gyenge színészekkel, ám fantasztikus zenével.

Üzenem mindezt annak a nagytudású fiatalembernek aki képes volt mögém ülni és képes volt végig lehúzni az előadást és akinek legszívesebben lenyomtam volna egy sallert, de előtte megkérdeztem volna, hogy minek is jött el, ha eleve úgy ült be a színházba, hogy ez csak rossz lehet?! (Bocsánat! De már csak azért sem törlöm ki:D)

Keressetek és találtok

Nem szoktam politizálni, a világ nagy dolgairól fecserészni, sem itt a blogon, sem máshol, mert kicsi vagyok én ehhez és nem is igen bölcs, de Böjte Csaba szavaival mindig is és mindenkor egyetértettem. 

Most pedig annyi embertől hallom az elégedetlenség szavait, időszerűnek találom hát megosztani ezt a néhány nappal ezelőtt született írását.

Igen, folyamatos félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni, gyereket szülni. Abba kellene hagyjuk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást és merjük kimondani a gyerekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és öseinknek sem vólt az elmúlt ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű élelmiszer, információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát-medencében.

Forrás:  http://naput.hu/eletunk/kozelet

A cikket elolvasásra és elgondolkodásra ajánlom mindenkinek, az első betűtől az utolsóig.

Félúton

Kézbe veszem a tegnapról ottmaradt csokidarabot. Rutinból.
Emelem a szám felé, hogy megegyem. Rutinból.
A mozdulat félbemarad, a csokidarabot visszarakom. Rutinból.

Szeretem az újfajta étkezési szokásaimat és az átalakult ösztöneimet. Meg az agyamat is, hogy képes volt másképp formálódni.

Kép forrása: pinterest

Nincs tét

Játékot hirdetek.
Mosolyküldő játékot.
Bárki, aki erre jár, küldjön nekem egy mosolyt.
:)
Megteszitek?

Csak mert olyan kíváncsi lennék, ki az, aki közelebbről is megvizsgálta a fotónkat, ki volt itt pl. Spanyolországból, vagy épp a brit szigetekről:)

Burokban nevelődöm

Próbatétel előtt állunk, amiben a legrosszabb a hosszas várakozás.

Mindig irigyeltem a tárgyilagosságát, a derűs nyugalmát, ami most sem hagyja el:

Amíg én nem esem kétségbe, neked sem kell.

♥♥♥

Áldom a sorsot, az életet, a csillagok együttállását, de leginkább a Jóistent, hogy lépteinket annak idején egymás mellé igazította.

Együtt sütni

Hűvös van a lakásban. Ki nem állhatom ezt az időszakot, amikor még nem indul be a fűtés, a ruhák nagyon lassan száradnak, mi meg több réteg ruhában vacogunk.

Ma azonban jobb a helyzet, mert egy pont annyira beteg gyermek van itthon, hogy ne mehessen óvodába és mert őt le kell foglalni, kekszet sütöttünk, a sütő pedig jól bemelegített nekünk.

Míg kutyultunk, azon gondolkodtam, vajon másnál is vannak-e ilyen érthetetlen mániák? Amikor Panni lányunk volt kicsi, mindenáron a nyers húst akarta megenni, már gyanakodtam is, hogy valamelyik felmenője kannibál lehetett, még ha nincs is róla tudomásunk. Vercsi meg most épp a lisztes-zabkorpás keveréket habzsolja, de ezt csinálja minden egyes sütéskor: eszi a nyers lisztet. Ki érti ezt?

Nem ám csak így eszi, az ujjait nyaldosva! Kanállal!

Sosem gondoltam volna

A fiúkkal és Vercsivel vacsoráztam tegnap este, mi tagadás, nagyon szomorúan és kétségbe esve, egy igazgatónál járt, rovásban részesült leány okán, mikoris  a következőket hallom egy szöszkeség szájából, aki az állát vakargatja:

-Hogyan vidámíthatnám fel az anyát! Gondolkozz! Gondolkozz!